Élet-Stílus

Gyereket szült 16 évvel fiatalabb szeretőjének

A nő családja biztos volt benne, hogy a férfi csak a pénzre utazik.

Az akkor még 48 éves Carrie Baxter válását követően szinte azonnal tengerparti nyaralásra indult Spanyolországba, hogy kiheverje a jogi hercehurcát. A terve az volt, hogy koktélokat iszogat, napozik és pihen, mindezt egyedül. De aztán nem így alakult, mert a hotel medencéjének partján megismerkedett a nála 16 évvel fiatalabb, román származású Nicoval.

Ahogy a Mirror című angol lapnak elmondta, a családjának tátva maradt a szája, amikor hazaérkezése után néhány héttel közölte velük, hogy Spanyolországba költözik a fiatal barátjához. „Senki sem hitt bennünk, mindenki azt gondolta, Nico azért jött össze velem, mert ki akar használni és a pénzemet akarja. Azt gondolták megbolondultam, és pórul fogok járni, mindezt a nagy korkülönbség miatt.”


Kép forrása: mirror.co.uk

Az egyetlen ember, aki nem esett azonnal a torkának, sőt még biztatta is, az Carrie 18 éves lánya volt, aki látva édesanyja boldogságát, úgy döntött, nem áll az útjukba. Ezen felbátorodva az asszony figyelmen kívül hagyta a károgó rokonságot, és Spanyolországba költözött a férfihoz, akit csak pár hónapja ismert. Alig pár hónap múlva a pár eljegyezte egymást, ám még ennél is nagyobb meglepetés volt Carrienek, hogy a következő évben terhes lett.

Mint mondja, a kicsit tervezték, de még őt is meglepte, hogy a kora ellenére milyen gyorsan és problémamentesen megfogant. A kislányuk, Livvy kilenc hónappal később teljesen egészségesen született, ami annyira fellelkesítette őket, hogy már a testvért is tervezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik