Élet-Stílus

Egy Airbus két pilótája is elaludt

repülő, airbus (repülőgép, )
repülő, airbus (repülőgép, )

Úrrá lett rajtuk a fáradtság.

Elaludt egy – brit légitársaság által üzemeltetett – Airbus A330 gép két pilótája még augusztus 13-án, ám az esetre csak most derült fény. A gépet – 325 utassal a fedélzetén – robotpilóta-üzemmódra kapcsolták, amíg szunyókáltak egyet.

Mint a nagy-britanniai Polgári Repülési Hatóságnál közölték, a pilóták megbeszélték egymás között, hogy tartanak egy kis pihenőt, és addig bevetik a ropotpilóta-üzemmódot. Egyikük azonban felébredt, és megdöbbenve tapasztalta, hogy mindketten egyszerre aludtak el; azt viszont nem tudták megmondani, mennyi ideig nem volt ellenőrzésük alatt a gép.

A pilóták önként beismerték a baklövésüket a hatóságnál, amely nem hozta nyilvánosságra a légitársaság nevét. Azzal védekeztek, hogy már a krónikus fáradtság tünetei jelentkeztek náluk, ezért kellett egy kis alvást beiktatniuk.

A Polgári Repülési Hatóság szóvivője elmondja, nagyon meglepő lenne, ha fegyelmi indulna a pilóták ellen. „Bár ami a biztonságot illeti, ez egy nagyon kritikus helyzet volt, de tanulnunk kell a történtekből, nehogy megismétlődjön” – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik