Szívrohamban meghalt a kék színű ember

A férfi 15 évvel ezelőtt kezdett bekékülni.

Paul Karason neve hét évvel ezelőtt, 2008-ban vált világszerte ismertté, amikor először jelent meg az amerikai Today magazin kamerái előtt. A férfi, akit a környezete „Törpapának” becézett, akkor elmondta, furcsa színét egy argyria nevű betegségnek köszönheti.

Mi az az argyria?

Az argyria a bőr és nyálkahártya maradandó, kóros, kékes-szürkés színű elszíneződése melyet az ezüstkomponensek fogyasztása okozhat. Az argyriában szenvedő betegek bőrének és nyálkahártyájának színe emlékeztet a cianózis okozta tünetekre. A kutatások szerint 1-4 gramm ezüst több heti fogyasztása okozhat argyriát.

Paul 15 évvel ezelőtt kezdett bekékülni, egy bőrbetegségre alkalmazott kezelés miatt. A férfi egy speciális, ezüstalapú szerrel kezelte magát, amit saját kezűleg állító elő ezüstből, valamint – szintén a betegsége miatt – ezüstkomponenseket tartalmazó italokat ivott. Mindezt azért, mert hitt abban, hogy az ezüst segít majd legyőzni a fertőzését.

A férfi feltételezése egyébként nem volt alaptalan: az ezüstöt antibakteriális hatása miatt már több ezer évig használták, népszerűsége akkor kezdett visszaesni, amikor 1930-ban bevezették a penicillin tartalmú antibiotikumokat. Ennek ellenére egészen 1999-ig sok helyütt alkalmazásban maradt, mígnem az amerikai gyógyszerügyi hatóság be nem tiltotta, mert kék színt (vagyis argyriát) okoz.

Paul végül hétfőn, 62 évesen halt meg a washingtoni kórházban. Nem az ezüst miatt, hanem szívrohamban, amiért felesége a dohányzást okolja. Paul ugyanis erős dohányos volt, és bár jó ideje nem szívesen ment emberek közé, a bankba és a cigarettáért mindig maga ment el.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

ISTANBUL, TURKEY - SEPTEMBER 15: (TURKEY OUT) Turkish riot police stand guarded as migrants and refugees protest their wait at Istanbul's Esenler Bus Terminal for buses to the Turkish-Greece border as authorities withholds tickets to Turkish border towns on September 15, 2015 in Istanbul. Since the beginning of 2015 the number of migrants using the so-called 'Balkans route' has exploded with migrants arriving in Greece from Turkey and then travelling on through Macedonia and Serbia before entering the EU via Hungary. The number of people leaving their homes in war torn countries such as Syria, marks the largest migration of people since World War II. (Photo by Ahmet Sik/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.