Élet-Stílus

Nem kér Jordánia a szexrekorder nőből

Félő, hogy egy országban nem próbálkozhat.

Ania Liszevszkáról már írtunk korábban is. Ő az a gigászi terveket szövögető, 21 éves lengyel szépség, aki szexrekordot döntene. A hölgy ugyanis világszerte 100 ezer férfival akar ágyba bújni. Egyelőre nem tudjuk, hogy áll az elfogyasztott szexpartnerekkel, mindenesetre Jordánia kerek-perec kijelentette, hogy nem kér Liszevszkából, azaz ne jöjjön hozzájuk. Sőt a tudtára adták, hogy ne is próbálkozzon a jordániai férfiakkal. Amennyiben vízumot igényelne, semmiképpen sem fog kapni – közölték a belügyminisztériumnál.

Liszevszka augusztus végén jelentette be rekordkísérletét, miszerint végiglátogatja a világ valamennyi országát, és az utazásai alatt 100 ezer férfival fog szexelni. „Odavagyok a szexért, a bulikért és a férfiakért” – hangzott anno a hölgy ars poeticája. Hozzátette: Lengyelországban tabu a szex, ha valaki beszél róla, egyből deviánsnak nézik.

Ha egyébként számolgatásokba fogunk, akkor a fiatal nőnek – alvás és evés nélkül – 3,8 évre van szüksége, hogy teljesítse a küldetését (egy-egy aktusra amúgy 20 percet szán). Amennyiben csak hétvégénként döntögetné a rekordokat, ahogy a nyáron említette, akkor egy-egy hétvége alatt legalább 32 férfival kellene ágyba bújnia, ha még 81 éves kora előtt végezni akar a 100 ezer partnerrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik