Élet-Stílus

A kismamák vigyázzanak a fájdalomcsillapítókkal!

terhesseg(3)(1)(960x640).jpg (terhesség, )
terhesseg(3)(1)(960x640).jpg (terhesség, )

Bizonyos tabletták árthatnak a babának. Pláne a terhesség elején.

Az Obstetrics & Gynecology című folyóirat internetes kiadásában nemrég megjelent tanulmány a várandósság kezdeti szakaszában szedett ópiát alapú fájdalomcsillapítók fogyasztása és a magzat központi idegrendszerének fejlődése között talált összefüggésekről számol be.

Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja által finanszírozott kutatás során a szakemberek kimutatták, hogy az ilyen fájdalomcsillapítók fogyasztása megduplázza az esélyét annak, hogy a velőcső – vagyis az idegrendszer azon része, melyből a gerincvelő és az agy is kifejlődik – súlyosan károsodjon.

“Szeretnénk hangsúlyozni, hogy bármely súlyos születési rendellenesség összesen 2-3 százalékos eséllyel jelentkezik, így az általunk talált összefüggéseket a nagyobb kép egészében érdemes csak értelmezni” – nyilatkozta Mahsa Yazdy, a bostoni egyetemen végzett kutatás vezetője, majd hozzátette: “Bár a tubus neuralis károsodásának esélye megkétszereződött, ez a fajta születési rendellenesség továbbra is ritkaságszámba megy.”

Ha szeretne még többet megtudni, olvassa el a folytatást a Babaszoba oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik