Élet-Stílus

Evéssel megelőzhető a visszér

lab(960x640)(2).jpg (láb, )
lab(960x640)(2).jpg (láb, )

Mindössze néhány percnyi mozgással távol tarthatjuk a lábunkat fenyegető rémet.

A visszér az egyik leggyakoribb betegség, amely lábunkat fenyegeti. A visszér tulajdonképpen a vénák kóros kitágulása, amely a magyar lakosság körülbelül 20 százalékát érinti, elsősorban a már szült, 40 feletti nők betegsége (kétszer annyi nőt érint, mint férfit). Kialakulásában az állandó megterhelés, az álló foglalkozás mellett az öröklött hajlam is nagy szerepet játszik. A visszér rontja az érintett végtag vérkeringését, súlyos esetekben szövődményként trombózis következhet be.

Első tünetei, amelyek felhívják a figyelmet arra, hogy visszér alakul ki, a vádli feszülése, a lábizom görcse, vagy épp a viszketés az adott területen.

Helyes étrenddel csökkenthetjük a kockázatot

A visszér megelőzhető, kialakulásának kockázata csökkenthető, ha odafigyelünk étkezésünkre és a mozgásra. Mivel a C-vitamin segíti a vérkeringést és erősíti a visszerek, hajszálerek falát, sok C-vitaminban gazdag zöldség és gyümölcs (például narancs, zöldpaprika) fogyasztása javasolt. Az E-vitamin szintén jótékonyan hat, ezt első sorban növényi olajokkal, olajos magvakkal tudjuk szervezetünkbe juttatni.

A népi gyógyászatban emellett a vadgesztenyét alkalmazzák a visszerek ellen, mivel gátolja a vizesedést és erősíti a vénák falát.

Tudjon meg még többet a visszér elleni hatásos küzdelemről ide kattintva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik