Élet-Stílus

Megműtötték a világ legkövérebb gyerekét

A szülők diéta helyett inkább kés alá fektették.

A szaúdi szülőknek minden bizonnyal egyszerűbb és fájdalommentesebb volt műtőasztalra küldeni túlsúlyos gyermeküket, mint hogy bevállalják, hogy lépésről-lépésre betartatják vele a szigorú diétát, amit a dietetikus és a gyerekorvos előírt.

A kicsi problémái egyébként 14 hónapos korában váltak igazán látványossá: a gyerekorvosa szerint ekkor már 20 kilót nyomott. Csak összehasonlításképp megnéztük, hogy egy normális súlyú 14 hónapos 9-11 kiló körül van. A szaúdi baba szülei valamilyen hormonproblémára gyanakodtak, ezért vizsgálatokat kértek az orvosoktól, ám meglepetésükre minden teszt negatívan jött vissza. A gyerek a túlsúlyától eltekintve teljesen egészséges volt.


Kép forrása: Gawker

Az orvos úgy döntött, diétára fogja az óriásbébit és kérte a szülőket, hogy az előírásokat a gyerek érdekében semmilyen körülmények között ne szegjék meg. Nos, néhány hónap múlva egy kontrollon kiderült, a gyerek a már meglévő súlyához további 7,5 kilót szedett fel, aminek következtében már egészségügyi problémák is jelentkeztek. A gyerek alvási apnoéban szenvedett, a lábaiban pedig meghajlottak a csontok a hatalmas súly alatt.

Miután a szülők a gyerekkel együtt elhízásklinikára kerültek, ahol szakemberek állították össze a kicsi diétáját, eredménytelenül. Mivel a szülők továbbra sem tartották be az étrendet pontról-pontra – kulturális okokra hivatkozva – a 20 hónapos gyerek már több mint 30 kilót nyomott.

A szülők ekkor döntöttek az egyébként visszafordíthatatlan, gyomorszűkítő műtét mellett, ami remélhetőleg meghozza a várva-várt eredményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik