Élet-Stílus

Zene tanuláshoz: ezek mellett jobban megy!

Három konkrét tipp kreatív feladatokhoz, nyelv- és irodalomtanuláshoz.

Amikor tanulás mellé keresünk zenét, sokszor az a szempont, hogy idegen nyelvű legyen (ne vonja el a figyelmünket) vagy éppen instrumentális, hogy ne a dalszövegre koncentráljunk. Szakértők szerint más szempontokat kell figyelembe venni.

Például azt, hogy az 50-80 ütem per perc sebességű popdalok hatékonyabb tanulásra ösztönzik az agyunkat. Katy Perry Firework című slágere például “emelkedett izgalmat idéz elő, ami serkenti a kreatív teljesítményt” – állítja Dr. Emma Gray klinikai szakpszichológus.

A következtetés nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy többek között Miley Cyrus vagy Justin Timberlake dalai is nyugtatják az elmét, ami hozzájárul a logikus gondolkodáshoz. Bár az 50 és 80 ütem per perc közötti sebességű szerzemények látszólag nem éppen az ellazulást célozzák, a tudósok eredményei alapján ezek segítik leginkább az agyat a tanulásban, valamint az új ismeretek elsajátításában.

Dr. Gray, a kognitív magatartásterápia szakértője úgy véli, hogy az érzelmes pop- és rockmelódiák krativitást növelő hatása főleg a nyelv, az irodalom és a művészetek tanulásakor lehet hasznos. Kíváncsi, milyen zenét ajánl a szakember a matekhoz? Kattintson ide!

Önt milyen dal nyugtatja meg? Melyiktől pörög fel igazán? Írja meg kommentben!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik