Élet-Stílus

Mit tehet a szülő, ha a gyerek visszatartja?

Egy olvasó három és féléves kisfia egy rövidebb időszakot leszámítva nem hajlandó kakilni, visszatartja és csak hashajtóval sikerül. Mi a teendő? A szakértő válaszol!

A kétségbeesett anyuka azután fordult szakértőhöz, hogy három és fél éves kisfiát sehogy sem tudja rászoktatni, hogy magától kakiljon. Mint írja, a gyerek fél éves kora óta szenved a kakival: akkor lázmérőzték, kúpozták, szappanozták, ennek ellenére is gondok voltak.

Ezután, a gyerek három éves kora körül volt egy időszak, amikor a kicsinek minden nap sikerült hashajtó nélkül is. Csakhogy 10 hónapja megszületett a kistestvér, és a baj újra előjött:

Most már rá se tudom ültetni, nem hajlandó, már mondja, hogy fáj a kaki és nem kakilok. Biztos, hogy pszichésen van baj, mert visszatartja. Nagyon nehéz dolog ez nekünk és neki is, mert nagyon agresszív és rosszkedvű a kaki miatt, befolyásolja az egész életét” – írta az anyuka.

A Babaszoba szakértője, dr. Tamás Katalin gyermekgyógyász azt javasolta, hogy az édesanyának először mindenképpen meg kell győződnie arról, nincs-e a kicsinek szervi baja. Hogy mi a teendő ezt követően, milyen székletlazítókat érdemes adni a kicsinek, ide kattintva elolvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik