Élet-Stílus

Azt hazudta a lányának, hogy örökbe fogadták

Mindezt azért, hogy a gyerek sikeres és független lehessen.

Nem akarta, hogy a biztos anyagi háttér és a jólét arrogáns, lusta tinédzsert, majd felnőttet neveljen a kicsiből, ezért a kínai Shen keresztnevű asszony úgy döntött, hazudik gyerekének. A Cheng Cheng nevű lányt ötödikes korában avatta be a „titokba”, aki először kinevette.

Az anya később azt vette észre, lánya mintha elhinné, amit mondott neki: keményebben kezdett tanulni, jobbak voltak a jegyei és szorgalmasabb lett. Az egyetemi felvételi előtt Cheng Cheng közölte szüleivel, hogy kollégiumba szeretne menni, hogy függetlenebb lehessen tőlük. Így is lett.

A lány – a Shenyang Evening News – beszámolója szerint végül jeles eredménnyel végezte az egyetemet és szinte azonnal állást kapott egy Sanghajban lévő szoftverfejlesztő cégnél. Shen ekkor döntött úgy, hogy lerántja a leplet a hazugságáról, még akkor is, ha lánya ezért örökre megorrol rá.

Azt nem tudni, Cheng Cheng hogy reagált a hírre, ám azt az anya elmondta, egy percig sem bánta meg döntését: „a lányom egy csodaszép nő lett, aki sikeres karrierbe kezdett és havonta 6000 jüant (223 ezer forintot) keres, ráadásul lett egy jó férje is.” Majd hozzátette, tisztában van azzal, hogy sokan nem értenek egyet a módszerével, nekik azt üzeni, hogy ha nem tett volna így, lánya megelégszik azzal, hogy egy gazdag család gyermeke, és nem akart volna karriert csinálni.

Shen asszony azt mondja, arra nem is gondolt, hogy hazugságával komoly lelki sebeket okozhatotta gyermekének.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik