Élet-Stílus

11 évvel a rablás után visszavitte a pénzt

Sőt, még bocsánatot is kért az egykori rabló.

„Drogfüggő voltam, aki 11 vagy 12 évvel pisztollyal rabolta ki az üzletét” – így kezdődik az a levél, amit a napokban kapott egy tennessee-i vegyesbolt tulajdonosa, Samboon Wu. A férfi saját bevallása szerint már el is felejtette az estét, amikor egy fegyveres férfi egy hatos csomag sört, egy csomag cigarettát és háromszáz dollárt rabolt tőle.

Pedig így történt, amire meglepő módon a tolvaj mind a mai napig pontosan emlékezett. Ahogy bocsánatkérő levelében elárulja, ma már nem él drogokkal, és úgy érzi bocsánatot kell kérnie azoktól az emberektől, akiket a múltban bántott. Így Samboonéktól is, akik a levél mellé még 400 dollár készpénzt is kaptak.


Forrás: The Huffington Post

A meglepett vegyesboltos egyébként nem csak a tévében, de az interneten (a Twitteren és az Instagramon is) próbálja az egykori tolvaj tudomására hozni, hogy megbocsátottak:

„Ez az eset igazán inspiráló és emlékeztet minket arra, hogy még mindig nagyon sok jó ember éle a világon. Annak az ismeretlen személynek, aki a napokban levélben írt nekünk azt üzenném, hogy megbocsátottunk. Köszönjük a sorait és a pénzt is, ám ennél is jobban megindított minket a gesztusa. Bízunk abban, hogy megleli a békéjét.” – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik