Élet-Stílus

Óriásplakáton keresi az igazit

Megunta, hogy az internetes társkeresőkkel folyton csak felsül.

A negyven körüli, elvált zenésznek nincsenek nagy igényei: olyan lányt keres, akinek széles a mosolya és nagy a szíve. Csakhogy eddig még nem talált rá, pedig sok helyütt próbálkozott: saját bevallása szerint az online párkereső oldalak zömét kipróbálta már, de komoly barátnőt egyiken sem talált.

Gordon Engle a sok csalódás után most úgy döntött, több pénzt invesztál az ismerkedésbe. „Végső soron a tanulmányainkra, a házunkra és az autónkra is több milliót költünk, miért pont a lelkünk másik fele lenne kivétel?” – tette fel a kérdést, majd hozzátette, mostani akciója pár ezer dollárba került eddig.

A szóban forgó „akció” tulajdonképpen nem más, mint egy óriásplakát, ami a Chicagóba vezető autópálya mellett került ki, illetve egy a Help Gordy Find Love weboldal, melyre fotók és elismerő szavak kerültek a magányos férfiről, illetve elérhetőségek, amin az érdeklődők felvehetik vele a kapcsolatot.

Eddig kábé 15-20 komoly érdeklődő van, akikkel Gordon először barátkozni fog, mert szerinte az a jó kapcsolat alapja.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.