Élet-Stílus

Naomi Campbell fodrászánál jártunk

Íme, egy férfi, aki szerint a fodrászat olyan, mint a festészet.

Amikor néhány hete lehetőséget kaptam, hogy teszteljem a belvárosban frissen megnyílt, olasz luxus haj- és szépségszalont, hezitáltam. Nem mondtam azonnal igent, mert egyrészt nem vagyok jóban a hajammal, másrészt ki nem állhatom a fodrászatot, mint intézményt. Az évek során már túl sokat csalódtam: vagy a végeredményben, vagy a hangulatban, vagy a művelet árában, így félévente jó ha egyszer megyek, mert muszáj.

Végül vettem egy nagy levegőt és igent mondtam. Egyrészt mert megígérték, nem fog fájni, másrészt, mert arra az Oscar Mercaldira készültem bízni magam, aki korábban Naomi Campbell és Eva Herzigova frizuráját is készítette. Ez kezdetnek elég is volt.

Nagygenerál olasz módra

Leendő hajszobrászom, Oscar Mercaldi annak a szépségszalonnak a művészeti vezetője, mely Budapesten nyílt nemrég, szemben az Operával. A hely igazi paradicsom azoknak, akik valóban szépülni vágynak: természetes anyagok, luxuskörnyezet, szakértő kezek, kellemes hangulat. A magam részéről azért egy cseppet feszengtem, amikor beléptem (elvégre nem vagyok ennyire profi környezethez szokva), de korántsem annyira, mint amikor Oscar szemügyre vette a hajam.


A profi környezettől kicsit feszengtem

Láttam rajta, amit már amúgy is tudtam, hogy kábé menthetetlen vagyok. Oscar becsületére legyen mondva, hogy ennek ellenére sem adta fel, így először jött a hajspa. Ezt az amolyan “hajnagygenerált” Magyarországon egyébként egyedül ők csinálják.

Mit is jelent ez a gyakorlatban? Miközben egy kellemes masszázsfotelben ücsörög, és az Oscar által készített frizurákat nézegeti a falon, az egyik fodrász körülbelül fél órán keresztül masszírozza a hajába a kizárólag természetes alapanyagokból készülő regeneráló anyagokat, és a hennát, hogy legyen egy kis fénye is. Jól hangzik ugye?

És csak ezután jön a szárítás. Megvallom, soha korábban nem láttam még csak hasonló mozdulatokat sem, mint akkor a tükörben. Mint kiderült, mert a szépségszalonban – ellentétben a magyar fodrászatok 100%-ával – nem az unásig ismert angol technikákat használják, hanem az olaszt. Aminek még a filozófiája is más.

Mindegy, csak legyen rikító?

Miközben alakulok, Oscart faggatom: vajon a magyar nők bevállalósnak számítanak, ha a hajukról van szó? Azt várom, hogy a válasz valami olyasmi lesz, hogy “dehogyis, a magyar nők nagyon is óvatosak, és visszafogottak”, ám ehhez képest Oscar ezt válaszolja: “Úgy vettem észre, a magyar nők elég bevállalósak, főleg a fiatal korosztály. Nagyon sok a vad szín, az extrém, asszimetrikus fazon. Sajnos ahhoz, hogy ezek a színek ápolt hatást keltsenek, 2 hetente kellene őket újrafesteni, és a fazonon is gyakran kellene igazítani.”

Ha már fazon, kíváncsi voltam arra is, milyen manapság egy trendi frizura. Oscar szerint minél természetesebb a haj, annál jobb: “a legtöbb európai országban egyre jobban jön vissza a természetességre való törekvés, a glamour, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy tiszteljük a hajat, vigyázunk rá. A természetes színek és fazon a trend.” Egyszerűbben szólva minden, ami nem rikít, középhosszú és vállig ér, az menő.

Közben elkészült a hajam is. Tény, hogy nagy átalakításon nem estem át – csak mosás volt és szárítás, semmi festés vagy vágás -, mégis sikerélmény volt, hogy megismertem magam a tükörben, és az is, hogy a kollégák a szerkesztőségben utána észrevették, hogy valami megváltozott ma rajtam.

www.oscarhairandbeauty.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik