Élet-Stílus

Egészséges baba lett a 19 éve lefagyasztott embrióból

A 45 éves anyukának a mostani volt az utolsó lehetősége az anyaságra.

Megijedt, hogy mialatt az igazira vár, lemarad az anyaság élményéről, ezért 39 évesen úgy döntött, belevág. A NASA kutatójaként dolgozó Kelly Burke először az akkori párjával, majd miután szakítottak, spermadonorok segítségével akart teherbe esni. Mindhiába.

Maradt az örökbefogadás. Kelly ekkor bérelte fel az ügyvédet, hogy segítsen neki az örökbefogadási procedúránál, aki néhány nap múlva egy soha vissza nem térő lehetőséggel találta meg.

Talált ugyanis egy oregoni házaspárt, akiknek – mivel már az első beültetésük sikeres volt – maradt még életképes embriójuk. Mivel a házaspár az ikrek mellé nem akart újabb gyereket vállalni, úgy döntöttek, eladományozzák az embriókat, amik akkor már 19 éve vártak lefagyasztva.


Minden eddiginél teljesebb az élete
Forrás: Yahoo Shine

Kelly nemsokára azon kapta magát, hogy az örökbefogadási portfólióját készíti, amit azonnal el is küldött a házaspárnak. (Amerikában az adományozásra kerülő embriókat pontosan olyan jogi procedúra során lehet örökbefogadni, mint a már megszületett gyerekeket.) A hónapokig tartó kiválasztási folyamat alatt többször kétségbeesett, félt, hogy már soha nem lehet anya.

Végül a házaspár őt választotta, az inszeminációt – hogy a szokatlanul öreg embriók ne sérüljenek – Oregonban végezték. Összesen öt embrió maradt, melyek közül kettőt ültettek Kellybe. Egy végül sikeresen megtapadt és 9 hónap múlva megszületett a teljesen egészséges Liam Jones.

Bármilyen hihetetlen Kelly és az embriókat adományozó házaspár rendszeresen beszélnek telefonon, e-mailen pedig képeket cserélnek a gyerekekről. Mindkét fél szeretné ugyanis, ha a gyerekek részei lennének egymás életének.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik