Élet-Stílus

„Először azt hittem, kétfejű gyereket szültem”

Az anya kis híján sokkot kapott, amikor meglátta gyereke nyakán a 13 centis cisztát.

A kis Harry Barron-Edgley ma már otthon lábadozik, orvosai pedig azt ígérik, hogy az elmúlt 15 hét megpróbáltatásaiból semmire nem fog emlékezni. Persze míg a kicsi és aggódó szülei idáig eljuthattak, hosszú utat kellett bejárniuk.


Nem tudták, hogy el tudják-e távolítani
Forrás: The Daily Mail

A 20 éves Ellie-Wellman-Smith még mindig emlékszik arra a sokkra, amit akkor érzett, amikor újszülöttjét először a kezébe adták. „Teljesen ledöbbentem, a ciszta olyan nagyra nőtt, hogy először azt hittem, a babámnak két feje van” – mesélte a Daily Mailnek. „Ijesztő volt, hiszen a kinövésről semmit se lehetett tudni. Fogalmunk se volt, hogy most rák, fertőzés, valami, ami élete végéig megmarad, vagy valami kezelhető. Szörnyű volt.”

A nővérek a szülést követően azonnal szóltak az orvosoknak, és az anyuka szerint 30 másodpercen belül 20 orvos özönlötte el a szobájukat. „Mindenki Harryvel volt elfoglalva. Nézték, hogy kap-e levegőt, hogy szabadak-e a légútjai, majd mikor végeztek, magukkal vitték.”


A kicsi ma már otthon lábadozik

Később a vizsgálatok során kiderült, hogy a kicsi cisztája – bár valóban ijesztő – valójában nem életveszélyes. A folyadékkal teli – tulajdonképpen – zsák a limfatikus rendszer fejlődési rendellenességeként alakult ki, és az orvosok 5 különböző műtét után végleg el tudták távolítani.

A jelenségről, Mr. Kuo, fül-orr-gégész specialista és Harry kezelőorvosa elmondta, hogy viszonylag ritka, és a test bármely részén kialakulhat. „A méretük az egészen aprótól a gigantikusig terjedhet, a kezelés módja pedig minden gyereknél más és más” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik