Élet-Stílus

Aki kicsit sörözik, tovább él

sör (sör)
sör (sör)

Gondolta volna, hogy már fél liter is javít a vérerek állapotán?

A sörről eddig sokféle jót hallottunk már, ide értve többek között azt is, hogy ápolja és szépíti a bőrt, ám arról, hogy esetleg az életet is meghosszabbítja, eddig bőszen hallgattak a szakemberek. Eddig. Most ugyanis görög tudósok megtörték a csendet és a Nutrition nevű lapban nyilvánosságra hozták annak a kutatássorozatnak az eredményét, mely bizonyítja, hogy a mértékletes sörivás évekkel növelheti a várható élettartamunkat.

Mégis hogy? Nos, a kutatók szerint a sörben található anyagoknak köszönhetünk mindent. Ezek ugyanis jó hatással vannak a véráramra, sőt, még a vérerekre is, amik a sörfogyasztás után három órával mérhetően rugalmasabbak, mint előtte voltak. Ezzel pedig egyértelműen csökken a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának valószínűsége.

Jó hír ez azoknak a nemzeteknek, ahol alapból sok sört isznak. Így például a briteknek, a németeknek, de nekünk magyaroknak is. Ám még mielőtt elbíznánk magunkat, muszáj ideidéznünk a kutatók néhány sorát, ami arra figyelmeztet, hogy míg a mértékletes ivás segíthet tovább élnünk, addig a túlzásba vitt alkoholfogyasztás épp ellenkezőleg: növeli a szívbetegségek és a szervi elváltozások valószínűségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik