Élet-Stílus

Nyáron ettől vagyunk a leggyakrabban rosszul

fesztiválsör (fesztivál, sziget, sör)
fesztiválsör (fesztivál, sziget, sör)

A nyári mérgezésekre különösen a fesztiválozó fiataloknak érdemes figyelniük.

Bármilyen meglepő, Magyarországon fesztiválszezon ide vagy oda, nem az alkohol, a drogok, hanem éppenhogy a gyógyszerek okozzák a legtöbb mérgezést. Az ÁNTSZ adatai szerint tavaly az összes mérgezéses eset kétharmada ilyen volt.

Persze „előkelő” helyen, mindjárt a másodikon következik az alkohol, ezt követik az ipari és háztartási szerek, a kábítószerek és a növényvédők. Így már nem is csoda, hogy a tavalyi összes mérgezés közül 3500 esetben a 15-24 éves korosztály volt érintve, akik a szakemberek szerint szándékosan „mérgezték meg” magukat túlzásba vitt tudatmódosító szer fogyasztással.

Az Országos Kémia Bizottság úgy döntött idén is közel viszi a mérgezésekkel kapcsolatos információkat a fiatalokhoz, ezért 2013-ban már harmadszor vesznek részt a most induló EFOTT-on. A Civil Téren lévő sátrukban mérgező növények és a drog veszélyeire hívják fel a figyelmet, de arról is lehet majd tájékozódni, miért kell vigyázni a tetoválással. Azok közül ugyanis, akik a bőrükre szeretnének valami maradandót, csak kevesen tudják, hogy az erre a célra használt festékanyagok nagy része nem növényi eredetű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik