Élet-Stílus

Erdő nőtt a 102 éves hajóra

Az egykori világháborús szállítóhajót szét akarták bontani, de a sors másképp rendezte.

Ausztráliában a Homebush Bay a hajók temetője: évtizedeken keresztül ebbe a kikötőbe húzták-hozták azokat a tengeri monstrumokat, melyek kiszolgálták az idejüket, és amelyeket már nem akartak többet vízre bocsátani. A kikötőben ezeket a hajókat szétszedték, majd alkatrésznek adták el.

Ez a sors várt a második világháborús szállítóhajóra, az SS Ayrfieldre is, miután 1972-ben végleg kivonták a forgalomból az 1140 tonnás monstrumot, és a bontóba vontatták. Csakhogy a bontó néhány év múlva végleg bezárt, a tulajdonosok pedig hátrahagyták a legnagyobb hajókat, köztük az Ayrfieldet is.

A széthagyott veszélyes és mérgező hulladékok miatt rossz hírű környékre a közelmúltban merészkedtek fotósok, többek között Bruce Hood és Andy Brill, hogy megnézzék, hogyan változott a Homebush Bay az eltelt időben.

Mint kiderült, a természet időközben visszavette a területet, köztük az egykori szállítóhajót is, ami most egy egyedülálló úszó erdőnek ad otthont.

Ha még több képet nézne, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik