Élet-Stílus

A férfiak 42 évesen még gyerekek

ferfi(960x640)(2).jpg (férfi, )
ferfi(960x640)(2).jpg (férfi, )

A britek szerint csak 43 éves korukra érnek felnőtté. 11 évvel később, mint a nők.

A felmérés Nagy-Britanniában készült a Nickelodeon tévécsatorna felkérésére, a Wendell és Vinnie című új sorozatuk bevezetésének alkalmával. “Férfiként, és főleg, mivel gyerekcsatornánál dolgozom, megszoktam a kérdést, hogy felnőnek-e valaha is a férfiak” – mondta Tim Patterson programigazgató. – “Két ember eltérő érettsége igen szórakoztató lehet egy kapcsolatban, ezt az új sorozat is jól példázza” – tette hozzá.

A felmérésben részt vevő férfiak és nők egyetértettek abban, hogy a fiúk “éretlenek” maradnak a harmincas éveik közepéig, a negyvenes éveik elejéig. Ezzel szemben 32 év az átlagéletkor, amikor a nők felnőtté érnek. A férfiak a nőknél csaknem kétszer gyakrabban állították magukról, hogy éretlenek, és négyből egy gondolta, hogy úgy is viselkedik.

A nők egynegyede vélte úgy, hogy ők hozzák meg a fontos döntéseket, és közülük ugyanennyien kívánták, bárcsak partnerük gyakrabban beszélne magáról és érzéseiről. Háromból egy hölgy szakított már azért, mert elvesztette a türelmét partnere éretlensége miatt. A gyengébb nem 46 százalékának volt már olyan kapcsolata, ahol úgy érezte, túl sokat kell anyáskodnia a párjával.

Az éretlenségnek azonban megvannak a maga előnyei: mókásabbá, frissebbé teszi a kapcsolatot, és segít a gyerekekkel való jó kapcsolat kialakításában. Íme, a brit férfiak gyermetegségének leggyakoribb jelei: viccesnek tartják a böfögést, hajnali két órakor gyorsételt esznek, túl gyorsan vezetnek, versenyeznek, melyik autó indul el előbb a piros lámpánál, kuncognak a csúnya szavakon, túl hangosan hallgatják a zenét vezetés közben, sport közben megpróbálják legyőzni a gyerekeket, állandóan ugyanazokat a buta vicceket mesélik egymásnak a haverjaikkal, még mindig az anyukájuk mos rájuk, nem esznek zöldségeket, szemtelenek, lógó ülepű farmert hordanak és rajzfilmmintás az ágyneműjük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik