Élet-Stílus

105 éves és még mindig jól vezet

ittas-vezetes(960x640)(3).jpg (ittas vezetés, alkohol, részeg sofőr, )
ittas-vezetes(960x640)(3).jpg (ittas vezetés, alkohol, részeg sofőr, )

Már 88 éve ül a volán mögött, de még nem akarja abbahagyni.

Az új-zélandi Bob Edwards már azzal is bőven bekerülhetne a rekordok könyvébe, hogy 105 éves. Vagy azzal, hogy akkor született, amikor az első T-modell még épp csak kigurult Henry Ford gyárából… Csakhogy Bob nem éri be ennyivel, de nem ám…

Most éppen azzal írja be magát a halhatatlanok könyvébe, hogy 105 éves kora ellenére aktívan vezet. Fiatalokat megszégyenítő módon, pillanatnyilag egy négykerékhajtású Mitsubishit, de mint mondja, a mostani autók kényelme sem tudja elfeledtetni vele az autót, amin vezetni tanult. „Egy francia verda volt, amit kormánykerék helyett botkormánnyal lehetett csak irányítani.”

Azóta sok víz lefolyt a Dunán is, pláne a Waikaton (ez Új-Zéland egyik leghosszabb folyója), Bob Edwards mégis a volán mögött maradt. Mint mondja, soha nem érezte magát öregnek, most sem, a vezetés pedig az egyetlen dolog, ami igazán kikapcsolja. Ha teheti, még sokáig járja majd az utakat és ettől az sem tántoríthatja el, hogy érett kora miatt, két évente, orvosi ellenőrzésre kell járnia.

Ha szeretne, Bobról itt nézhet videót.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik