Élet-Stílus

Meghalt, szült és aztán feltámadt

baba (baba, újszülött, )
baba (baba, újszülött, )

Az édesanyának állt a szíve, amikor életet adott első gyermekének.

Csodagyerek: mondjuk arra a kicsire, aki olyasmit tesz, ami meghazudtolja a korát. Zongorázik, énekel, táncol, olvas, számol… Azokra a gyerekekre is előszeretettel aggatjuk a jelzőt, akik csodával határos módon túléltek egy életveszélyes helyzetet, vagy már születésükkor, vagy később. Nos, ilyen értelemben a mindössze három hónapos Elayna Nigrelli bizony igazi csodagyerek.

Édesanyja ugyanis lényegében halott volt, amikor megszületett. A 32 éves Erica Nigrellit februárban egy veleszületett szívbetegség sodorta életveszélyes helyzetbe, aminek következtében a szívében lévő izmok elvékonyodtak és nem tudtak elég vért pumpálni. A terhessége utolsó hónapjában emiatt hirtelen rosszul lett a munkahelyén, és csak kollégái lélekjelenlétének köszönheti, hogy nem halt meg se ő, se kislánya – mesélte a CNN-nek.

Miután Erica rosszul lett, a kollégák és a férje azonnal értesítették a mentőket, akiknek a mentőben meg kellett kezdeni az újraélesztést, eddigre ugyanis leállt az asszony szíve. Egy idő után az orvosok felhagytak a próbálkozással és a császármetszés mellett döntöttek, hogy legalább a nő gyermekét megmenthessék. Miután sikeresen kiemelték a kicsit, ekkor kezdtek bele Erica szívének újraindításába, és mindannyiuk legnagyobb meglepetésére, visszahozták az édesanyát.

Az eset után a nő hónapokig volt kórházban, gyermekét is csak három hetesen foghatta először kézbe, ám ma már jól van, és az orvosok szerint valószínűleg teljesen meggyógyulhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik