Élet-Stílus

Évekig nem derült ki, hogy négy veséje van

operáció (operáció, műtét)
operáció (operáció, műtét)

A lány két pluszszervét hosszú ideig egyszerű fertőzésnek hitték.

Jessica Curphey szörnyű fájdalmak miatt került kórházba, ahol az orvosok azonnal megállapították, hogy húgyúti fertőzése van, majd további vizsgálatok után azt is, hogy egy 17 centis ciszta van a jobb veséjén. Úgy döntöttek, a cisztás vesét azonnal eltávolítják, ekkor jöttek rá, hogy a ciszta valójában egy pluszvese.

Azt egyébként, hogy Jessicánál valami nem stimmel, már a műtéte előtt két héttel megállapították, ám komolyra ekkor sem gyanakodtak. Végül amikor felnyitották, és kiderült, összesen négy veséje van, döbbenten álltak a lány felett.

Jessica esete nem egyedi, 2008-ban, szintén Angliában egy 18 éves lánynál, Laura Moonnál is 4 vesét találtak. A fiatal lány is elképesztő hasi fájdalmakkal ment be a kórházba, ahol az orvosok a két működő vese mellett felfedeztek még két teljesen jól működő vesét. „Nekem nincs szükségem mind a négy vesére. Miért ne adhatnám valaki másnak, akinek igazán szüksége van rá?” – mondta a fiatal lány a műtét előtt, majd a plusz két veséjét olyan embereknek adományozta, akiknek transzplantációra volt szükségük.

Az, hogy valakinek 3 veséje van, Angliában egyáltalán nem ritka, a négy viszont már náluk is speciális esetnek számít. Az ilyen állapot mindenképpen kezelésre szorul: túl azon, hogy a szervezet nem tud jól működni plusz két szervvel, azok, akik egy vagy plusz két vesével rendelkeznek, gyakrabban kapnak el fertőzéseket is. „Megkérdeztem Laurát, nem lesz-e neki probléma, ha lefotózzuk, de ő mindenben segített nekünk. Nagyon ritka teljesen két jól kifejlődött vesét látni a már meglévők mellett. – nyilatkozta Niaz Ahmad, transzplantációs sebész. Mint utóbb kiderült, az egyik vesét Laura nagynénije kapta teljesen véletlenül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik