Élet-Stílus

Egy nő, aki túl szép ahhoz, hogy dolgozzon

Az állandóan nyomuló férfiak és a féltékeny nők elvették a kedvét.

Pedig a 33 éves Laura Fernee – saját bevallása szerint – kifejezetten utálja a semmittevést. Nem is olyan régen még dolgozott is, méghozzá tudományos munkatársként egy laborban. Mint mondja, minden vágya, hogy végre kamatoztathassa képességeit, ám a körülményei sajnos ezt nem teszik lehetővé. Épp ezért most a szülei segítségéből él, akik havonta több ezer fontot költenek rá: fizetik a 2000 fontos Notting Hill-i lakását, a hitelkártyáit és a dizájner holmijait is.

Felmerül a kérdés: vajon milyen körülmények hátráltathatnak egy okos, rátermett és ambíciózus nőt abban, hogy a munka helyett az édes semmittevést válassza? Laura a szépségével magyarázza azt, miért vonult vissza a munkától. „Míg mások áldásként tekintenek vonásaikra, nekem épp hogy az életem megkeserítői. Túl jól nézek ki ugyanis, és emiatt állandó – nemkívánatos – figyelmet kapok” – panaszkodik.

Mint kiderült, Laurát a folyamatosan nyomuló férfikollégáinál, akik ajándékokat hagytak az asztalán és folyton randizni hívták, csak a féltékeny nők akasztották ki jobban. Végül, mivel úgy gondolta nincs más megoldás, otthagyta a munkahelyét és most inkább hagyja, hogy idős szülei – 70 éves édesapja és 65 éves édesanyja – fizessék az összes költségét.

Szeretne még több képet nézni Laurenről? Kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik