Élet-Stílus

Lefestették a whisky ízét

wkisky (wkisky)
wkisky (wkisky)

Immár festmények árulkodnak arról, milyen az „elegancia italának” íze, illata, aromája, és milyen hangulat járhat át minket „whiskyszopogatás” közben.

A whiskyfogyasztásról nekem elsőként Sofia Coppola filmjének, az Elveszett jelentésnek egyik ikonikussá vált jelenete ugrik be (talán mert legalább hatszor láttam a filmet), amikor is Bill Murray a „Ha eljött a pihenés ideje, akkor eljött a Suntory ideje!” mondattal küszködik egy whiskyreklám forgatásán, Japánban.  Ebben a szlogenben pedig van valami! A whisky ugyanis nem egy olyan ital, amelyért csak úgy beugrunk a pubba és gyorsan felhajtjuk, de nem is egy olyan nedű, amelyet meccsnézés közben iszogatunk a barátainkkal.

Lenyűgöző világ

„A whiskyivás egy szertartás; olyan, mint egy komoly tea- vagy kávészertartás. Valóban komoly elmélyülést igényel, mindenféle sznobéria vagy elitizmus nélkül, mivel nagyon összetett és komplex ital. A whiskyk nagyon komoly aromákat, ízvilágot és illatjegyeket tudnak felmutatni, a fogyasztásakor pedig tényleg azzal szembesülünk, hogy valóban van egy illata, egy íze és egy lecsengése” – magyarázza Tanai-Toguro Gyula festőművész, aki nagy fába vágta a fejszéjét: megfestette a whiskyk lenyűgöző világát. Ám korántsem whiskysüvegek vagy -poharak csendéletére gondoljunk, a magyar művész az ital ízeit, illatait, benyomásait öntötte anyagokba, formákba és színekbe. „Azt próbáltam meg megjeleníteni a vásznon, hogy amikor én whiskyt iszom, akkor milyen hangulat, milyen ízvilág uralkodik el; mit érzek, és mi az, amit kivált belőlem. A képeimmel azt próbálom tolmácsolni az embereknek, hogy ha megkóstolnak egy whiskyt, akkor milyen összetett élményben lesz részük” – jegyzi meg.

Ízelítő az egyik alkotásból
Fotó:Tanai-Toguro Gyula

S mégis honnan jött az ötlet? – firtatom. Az indíttatás pedig szinte magától értetődő: évek óta nagy rajongója a single malt whiskynek. „Egyik ismerősöm – aki single malt szakértő és bartender Skóciában – megkérdezte tőlem, miért nem csinálok whiskys képeket, mire én: jó, akkor csinálok. Úgy voltam vele: van egy egyedi stílusom, egyedi világom, amit megfestek, és akkor tulajdonképpen ebbe passzintottam bele ezt az egész whiskys történetet” – hangsúlyozta Toguru, aki arany- és ezüstfóliát használt fel a képeihez, valamint savmaratást és lüszterezést (olyan technika, amivel sok lakkréteggel irizáló hatást lehet elérni) alkalmazott. Amiket megfestett (mint például az 1982-es Port Ellen, a 18 éves Talisker, a 10 éves Yamazaki), azok tulajdonképpen egytől egyig a nagy kedvencei.

Sörösöknek, borosoknak is ajánlott

Saját bevallása szerint nála a 2000-es évek elején vált szenvedéllyé a wkiskyfogyasztás, amikor is kapott egy üveg Oban Single Malt whiskyt. „Ez volt az első, amely megmutatta, ez kicsit más, mint a ‘piros sétálós’ és társai. Innentől kezdve, 3-4 éve vagyok kőkemény rajongó és gyűjtő, ha iszok, akkor csak ilyet.  Islay szigete a kedvenc régióm, ezenkívül pedig az egyik nagy kedvencem a Talisker” – árulta el.

Aki ellátogat a május 18-i nemzetközi whisky világnap felvezetéseként május 17-én, „Kiszínezett ízek” címmel nyíló kiállításra, rögvest „belekóstolhat” e nemes ital színvilágába. Ha egyelőre nem mozgunk otthonosan a whiskyk területén, akkor se csüggedjünk. Minden látogató megkapja a megfestett whiskyk hivatalos kóstolójegyzékét, amit a lepárló ad közre az italhoz, s ehhez még egy teljesen szubjektív vélemény vagy idézet is vonalvezetőként szolgál számukra az értelmezésben.

A festőművész: Tanai-Toguro Gyula

„Kíváncsi vagyok, hogy vajon akik értik a whiskyket, azok mennyire éreznek rá arra, ahogy én látom és érzem az italokat, tehát mennyire sikerült vizuálisan pontosan megjelenítenem, s vajon a laikus, nem whiskyrajongó emberek kedvet kapnak-e a képek alapján ahhoz, hogy kipróbálják, tulajdonképpen milyen ízvilággal is rendelkezik egy ilyen ital. Mindenképpen érdekes kaland lesz!” – teszi hozzá a festőművész.

Tanai-Toguro Gyula Kiszínezett ízek című kiállítása

A kiállítás megnyitója: május 17., 18 óra (a kiállítás a hónap végéig látogatható)

Helyszín: Zwack Múzeum és Látogatóközpont (Budapest, IX. Dandár u. 1.)

A „láthatóvá” varázsolt whiskyk: Port Ellen 1982 (Gordon&MacPhail), Smokehead (Ian Macleod), Laphroaig 18yo, Talisker 18yo, Johnnie Walker Platinum Label, Yamazaki 10yo, Big Peat (Douglas Laing), Longrow CV, Jura 10 yo, GlenDronach 15y Revival.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik