Élet-Stílus

Megbetegítenek az internetes hírek?

internet (internet, )
internet (internet, )

Nemcsak olvassák, de érzik is magukon a betegségeket a nocebóban szenvedők.

Arról, hogy hogyan rombol a dohányzás, mivel jár, ha túlhasználjuk a szoláriumot, és mit tesz velünk a rengeteg mesterséges színezék és adalékanyag, senki sem olvas túlzottan szívesen. Mert ezek a témák nyugtalanítóak. Pont annyira, mint a ritka, halálos betegségekről szóló beszámolók. Ennek ellenére mégis elolvassuk ezeket, mert érdeklődünk. Többek között az egészségünk és az orvostudomány fejlődése iránt…

Ám míg a szerencsés többség képes átlépni az olvasottakon, néhányan éppen az olvasott betegségek miatt betegednek meg, legalábbis ezt állítja a német Johannes Gutenberg Egyetem professzora, dr. Michael Witthöft. A tudós, aki az úgynevezett elektromágneses hiperszenzitivitás kapcsán fedezte fel a jelenséget, „nocebónak” nevezte el felfedezését.

Szerinte a nocebo pont úgy működik, mint a placebo. Csak míg az utóbbi alapvetően gyógyszeres kezelés nélkül is javulást idéz elő a betegek állapotában, addig a nocebo teljesen egészséges emberekkel képes elhitetni azt, hogy a halálukon vannak. A professzor elmondta azt is, hogy a tünetek – a nocebóban szenvedők állapotától függően – különböző erősségűek lehetnek: van, akinél csak fejfájást, szédülést, másoknál pánikrohamot, sőt, akár még ennél komolyabb tüneteket is kiválthat egy-egy betegség híre.

A nocebo egyébként valamelyest hasonlít a sokak által már ismert hipochondriához, melynek lényege, hogy az illető kényszeresen keresi magán a tüneteket, a betegségeket pedig beképzeli magának. A különbség az, hogy nocebo esetén a tünetek az olvasottak hatására jönnek elő. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik