Élet-Stílus

Hízlalnak a tévés főzőműsorok

Gordon Ramsay (Gordon Ramsay)
Gordon Ramsay (Gordon Ramsay)

Tízből hat tévénéző biztos nasizik közben.

Kár tagadni, megéhezünk a főzőműsorok láttán. Főzzön benne akár Jamie Oliver vagy a káromkodó séf, Gordon Ramsay, legyen szó akár amatőröknek meghirdetett főzőversenyről, a tévéképernyőn fel-felbukkanó ínycsiklandozó ételek láttán biztos csurogni fog a nyálunk, s nem álljuk meg, hogy ne kapjunk elő valami rágcsálnivalót.

Mint egy friss brit felmérésből kiderült, tízből hat tévénéző rendszeresen nasizik főzőműsorok közben; kedvencük a csokoládé (a megkérdezettek 35 százaléka ezt kapja elő elsőként), melyet a csipsz, a keksz, a pizza és a pirítós követ népszerűségi sorrendben. Ráadásul a nassolók harmada meg sem áll egy darab keksznél, akár 3-5 darabot, sőt nem egyszer egy egész zacskónyit is befal egy-egy adás alatt.

A britek pedig ha szeretnék sem tudnának menekülni a főzőműsorok elől: 5 tévécsatornán összesen 40 produkciót adnak hetente.

A megkérdezett tévénézők saját bevallásuk szerint elsősorban ezért nasiznak, mert a főzés láttán egyből éhesek lesznek, másodsorban pedig az unatkozással indokolták a falási rohamokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik