Élet-Stílus

Miért néz ki minden koreai lány ugyanúgy?

A Miss Korea 2013 résztvevői például lehetnének akár egymás klónjai is.

Jó, ismerjük el, egy európai szemnek sokkal nehezebb különbséget tenni két ázsiai fiatal hölgy vonásai között, mint egy ázsiai szemnek. Ám a Miss Korea 2013 elnevezésű szépségverseny résztvevőinek még ezzel együtt sincs mentségük.

A képeiket elnézegetve pont olyanok, mint ha egy klónparádé résztvevői lennének: mintha mindannyian ugyanúgy néznének ki, az apró különbségeket a smink, a haj és a ruha jelenti. Persze nem mi vagyunk az elsők, akik erre felfigyeltek, sőt, néhányan már a jelenség okát is sejteni vélik.


Forrás: Gawker

Lehetne egyszerű photoshop is, de nem az. Az egyik helyi Reddit-user ugyanis elárulta, Dél-Koreában az elmúlt néhány évben hihetetlen népszerűek lettek a plasztikai műtétek. A lányok nagy része ezt kapja, vagy ezt szeretné érettségire, diplomára, akármire…Csakhogy a plasztikai sebészek annyira nem bevállalósak – legalábbis úgy tűnik – így a lányoknak ugyanolyan orr, szem és szájformát készítenek. Mindannyiuknak.”

És mielőtt azt hinnénk, hogy a hasonlóság csak nekünk szúr szemet, a Reddit-felhasználó mindenkit megnyugtat: ez már nekik, koreaiaknak is feltűnő és ijesztő is egyben.

Nézzen még több képet a lányokról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik