Élet-Stílus

Kávéval elkerülheti az autóbaleseteket

kávé (kávé, )
kávé (kávé, )

Ritkábban fordul elő közlekedési baleset azokkal a sofőrökkel, akik kávét kortyolgatnak vezetés közben. Ám a koffeines italok korántsem váltják ki a menet közbeni pihenéseket.

Egy ausztrál felmérés arra derített fényt, hogy sokkal jobb a baleseti statisztikájuk azoknak az autósoknak, akik egy hosszú autóvezetés során kávét fogyasztanak, ellentétben azokkal, akik nem élnek ezzel. A vizsgálat során ugyanis a szakemberek összefüggést találtak a kávéivás és a közúti balesetek előfordulása között, és arra jöttek rá, hogy a kávé, illetve más, koffeintartalmú stimuláns ital fogyasztásával csökken az autóbalesetek kockázata. Minden bizonnyal azért, mert az említett italok jócskán fokozzák az éberséget. A közlekedésbiztonsági szakemberek azonban figyelmeztetnek: a kávéfogyasztással nem lehet kiváltani a szükséges alvást.

Mint a felmérés során kiderült, azoknak az autóvezetőknek a körében, akik koffeintartalmú italokat fogyasztottak, 63 százalékkal kevésbé fordult elő autóbaleset, mint azok esetében, akik koffein nélkül próbálták átvészelni a többórás vezetést.

Mindenesetre az a legjobb, ha az autós úgy ül a kormány mögé egy többórás útra, ha alaposan kialudta magát, menet közben pedig pihenőket iktat be – jegyzik meg a közlekedésbiztonsági szakemberek. A vezetés közben fellépő fáradtság ellen pedig két koffeines ital és egy rövid pihenő a leghatékonyabb ellenszer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik