Élet-Stílus

10 millió forintot kér, hogy lefogyhasson

font (font, )
font (font, )

A 190 kilós nő évek óta nem tud fogyni egy grammot sem, pedig a férje személyi edző.

Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást, és ez úgy tűnik Sean és Wendy Phillips esetében hatványozottan igaz. Adott ugyanis egy, a negyvenes évei közepén járó férfi, Sean, aki történetesen személyi edzőként dolgozik, ennek megfelelően hetente háromszor jár edzeni és tavaly lefutotta a maratont is.

Felesége, a 46 éves Wendy gyakorlatilag a tökéletes ellentéte. Nemcsak azért, mert 190 kiló, hanem azért is, mert – bár tudja, hogy az életét fenyegeti – képtelen mit kezdeni a túlsúlyával. A nőnek ma már munkája sincs, és állítása szerint a jövőben se nagyon lesz, mert a pluszkilói és az azzal járó fájdalom nem engedi.

Felvetődik a kérdés, hogy miért nem fordul szakemberhez? Például a férjéhez, aki történetesen ezzel foglalkozik. Wendy saját bevallása szerint megpróbált már Sean segítségével fogyni, ám a diéta és a rendszeres mozgás túlságosan igénybe vette, fájdalmai lettek.

„Túl kövér vagyok ahhoz, hogy mozgással le tudjak fogyni, ezért úgy gondolom, csak a gyomorszűkítő műtét segíthetne rajtam” – mondja Wendy, aki a britek országos társadalombiztosítójához (NHS) fordult segítségért. Azt szeretné, ha a biztosító fizetné a műtét költségeit, ami megmentené az életét. Ez Nagy-Britanniában nagyjából 30 ezer fontra rúg, ami átszámolva 10 millió forint.

A szervezet azonban a közelmúltban elutasította Wendy kérelmét, mert nem voltak meggyőzve arról, hogy a műtétet követően a nő változtat majd az életmódján. „Ez nem fair. Elismerem, hogy az én hibám, hogy kövér lettem, hiszen nem mondtam nemet a nassolásra és a gyorséttermi menüre sem. Szégyellem magam, de képtelen vagyok más módon lefogyni, az NHS-nek is meg kell értenie, hogy vannak emberek, akiknek egyszerűen nem elég erős az akaraterejük.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik