Élet-Stílus

Űrturistának lehet jelentkezni Magyarországon

Űrhajós (űrhajós)
Űrhajós (űrhajós)

Egy budapesti utazási iroda kevesebb mint 27 millió forintért ajánl űrutazást, akár "fapadosat" is. Utóbbi olcsóbb.

A Millenium Utazási Iroda űrutazásos programja elsőre nem is tűnik rossznak – hívja fel a figyelmet az ajánlatra a Burzsuj Blog.

Az űrrepülő mintegy 60 percet tölt a levegőben, ezen idő alatt gyorsabban száguldunk majd, mint egy vadászpilóta, és azt is megtapasztaljuk, milyen érzés, ha 4 és fél G hat ránk. Sőt, több mint 100 kilométer magasságból megnézhetjük a bolygónkat, miközben 5-6 percet a súlytalanság állapotában is eltöltünk.

A fejenként 26,9 millió forintos árban benne van az orvosi vizsgálat és a repülés előtti felkészítő program, amelyen szakképzett oktatók segítségével ismerkedhetünk meg az űrutazás rejtelmeivel. A díj továbbá tartalmazza az utazást menetrendszerinti repülőgéppel az indulás helyszínére, Curacao-ba, ahol egy luxushotelben 3 éjszakát tölthetünk el, valamint a biztosítást a repülés alatt.

Ha valaki nem az űrbe, csak a sztratoszférába vágyik, arra is van megoldás. A “fapados” űrutazást egy MiG-29 Fulcrum üléséből lehet élvezni mintegy 6 és félmillió forintért, de egy sima 25 perces akrobatikus repülést már 4 és félmillióból megúszhatunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik