Élet-Stílus

Rákot okozhat a műköröm zselé

műköröm (műköröm, )
műköröm (műköröm, )

A műkörömépítéshez használt zselé növelheti a bőrrák kialakulásának kockázatát.

Nemcsak a körmöt roncsolhatja a műkörömépítéshez használt zselé, hanem a bőrrák kialakulásának kockázatát is növelheti – figyelmeztetnek a dermatológusok. A műkörmös UV-lámpája pedig, amely a zselé megkötésére szolgál, hasonló bőrelváltozásokat eredményezhet, mint a szolárium, mivel károsítja a bőrsejteket. A rendszeres beavatkozás nyomán a köröm egyre inkább elvékonyodik, és könnyen fertőzések melegágyává válhat.

Az amerikai kutatók egy 2009-ben indított vizsgálat alapján jutottak erre a következtetésre, az azóta eltelt idő alatt ugyanis a vizsgált személyek közül két középkorú nő kezén tumor alakult ki. Egyikük családjában sem volt rákbeteg, egyik nő sem dolgozott szabadban, műkörömzselét pedig csak bizonyos alkalmakkor használtak, tehát nem rendszeresen.

A szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy nemcsak rákos kockázattal járhat a gyakori manikűrös UV-lámpázás, hanem bőröregedést is eredményezhet. Ezért a műköröm kedvelőinek célszerű olykor „pihentetni” a kezüket (legalább 6 hetet kihagyni egy-egy beavatkozás között), hiszen a műköröm könnyen elfedheti a kialakulóban lévő fertőzéseket vagy tumorokat, ez pedig késlelteti a pontos diagnózis felállítását.

A szakemberek azt javasolják, hogy ha mindenáron ragaszkodunk a műkörömhöz, akkor ne rendszeresen, hanem csak különleges alkalmakra készíttessünk, s mielőtt betennénk a kezünket az UV-lámpa alá, alaposan kenjük be napvédőszerrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik