Élet-Stílus

A nép, amely még nem is hallott a rákról

A szakemberek azt gyanítják, hogy összefüggés lehet a civilizáció vívmányai és a betegségek között.

Létezik egy népcsoport a mai Pakisztán területén, valahol az orosz, kínai és a pakisztáni határ találkozásánál, akik még hírből sem hallottak olyan civilizációs betegségekről, mint a cukorbetegség, a magas vérnyomás vagy a rák. Sőt mi több, még az influenza és a nátha is ritkaságszámba megy náluk.

A hunzák birodalmában orvos, sőt kórház sincs, az itt élő emberek mégis gyakran élnek 100 évig.

Mi a titkuk?

Dr. Robert McCarrison a XX. század elején hét évig tanulmányozta a hunzák népcsoportját, és úgy vélte, megfejtette a titkukat. Ez pedig nem más, mint a táplálkozás. A hunzák ugyanis csak ritkán esznek húst, helyette olyan zöldségeket, gyümölcsöket és gabonaféléket fogyasztanak, melyeket saját maguknak termeltek meg.

Rengeteg kajszibarackot fogyasztanak a magjuk belsejével együtt, emellett tejtermékeket, nyersen, főzés nélkül. És, ha még ez sem elég: vizük a közeli gleccserből származik, így tökéletesen tiszta.

A civilizáció a ludas?

Csakhogy, mivel a hunzák élelmiszere az esetek nagy többségében az időjárástól függ, egy-egy szeszélyesebb évben az is megesik, hogy nincs elegendő táplálékuk. Ilyen esetben sem esnek pánikba a főleg földművelésből élő emberek: importálnak. Konzerveket, fehér lisztet és cukrot hozatnak be nyugatról.

Ám, mint kiderült, nem biztos, hogy az import előnyükre válik. Az elmúlt időszakban ugyanis náluk is felütötték a fejüket az olyan civilizációs betegségek, mint az elhízás, az influenza és a cukorbetegség.

A szakemberek ennek hatására kezdtek egyre komolyabb vizsgálatokba arról, vajon hogyan és mennyiben befolyásolja egészségünket, betegségeinket és várható élettartamunkat az életmódunk és az általunk elfogyasztott élelmiszerek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik