Élet-Stílus

Nem szégyen a tetvesség, de kezelni kell

fésül haj (szőke kislány, fésű, )
fésül haj (szőke kislány, fésű, )

Bármikor észrevétlenül beszerezhetjük, megszabadulni tőlük viszont már nem ilyen egyszerű.

 

Ez a parazita már több mint 1,7 millió éve élősködik rajtunk, s szívja fejbőrünk vérét, akár egy vámpír. Leginkább óvodában, iskolában találkozhatunk tetves gyerekekkel és persze szülőkkel is, hiszen a tetű nem válogat. Ha bekerül egy családba, szépen végigmegy mindenkin, felnőtt, gyerek egyaránt elkaphatja. A tetű – a rühvel ellentétben – kifejezetten a szép hajzatba eszi be magát, és tízből egy gyerek biztosan összeszedi valamikor az intézményi pályafutása során. Ha büszke nem is lesz az ember a sok ezer apró rovarra és a lárváira, legalább fogadjuk el azt a tényt, hogy a legjobb családoknál is előfordult már ez a kis baleset. Titkolózás helyett pedig hívjuk a védőnőt, az osztályfőnököt és az osztálytársak anyukáit. Mert biztosak lehetünk abban, hogy nem vagyunk egyedül – és minél hamarabb felveszi ellene a közösség a harcot, annál hamarabb ki lehet irtani.

Gyors terjedés

A tetű felfedezése nem is olyan egyszerű. A szürkéskék, 1-4 milliméteres ízeltlábú ugyanis hetekig eléldegélhet a hajban és a fejbőrön anélkül, hogy viszketést okozna, ráadásul a felületes szemlélő akár a korpával is könnyedén összetévesztheti a petéket. Bár vérszívó, mindenféle hiedelem ellenére nem terjeszt semmiféle betegséget – de csöppet sem kellemes lakótárs. Leginkább azért, mert rettentő szapora: naponta öt-tíz gyöngyházfényű, hosszúkás alakú petét, úgynevezett serkét tesz a fejbőrre, amelyek kicsivel több mint egy hét múlva kikelnek, és hét-tíz nap múlva felnőttként szaporodnak tovább, immáron ők is naponta. Vagyis mire észrevesszük a hívatlan vendégeket, már rengeteg fejtetű lesz a hajban, különböző fejlődési stádiumban. Az első sokk után el kell kezdeni az irtást, méghozzá alaposan. Ez sokszor hónapokig tartó tortúra lehet, gyerekeknél ráadásul olyan érzés is hatalmába keríthet, mintha szélmalomharcot vívnánk.

Íme 7 tipp, ami bevált tetvesség ellen, kattintson ide.

Forrás: Nem szégyen a tetvesség, de kezelni kell (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik