Élet-Stílus

Életük minden percét együtt töltik a legjobb „jó barátok”

Lee és Neil 13 éve ismerkedtek meg: azóta már ültek egy padban, összeköltöztek, és még a munkahelyük is közös.

Nem mindennapi kapcsolatot mondhat magáénak a 23 éves Lee és a 24 éves Neil. A már-már romantikus kapcsolatnak is beillő barátság 13 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a két fiú először találkozott az iskolában. Egymás mellé ültették őket, azóta pedig szinte elválaszthatatlanok.

Az iskola után néhány évvel Lee fogta magát, és ugyanannál a cégnél helyezkedett el, ahol Neil is dolgozott, hogy továbbra is tarthassák a kapcsolatot. Közben mindkét fiúra rátalált a szerelem, így amikor költözésre került a sor, a két pár közösen választott otthont.

A felállás érthető okokból a lányoknak tetszik a legkevésbé, ám saját bevallásuk szerint nincs választásuk. „Neil és Lee elválaszthatatlanok. Az idejük 98 százalékát együtt töltik, mert néhány évvel ezelőtt megígérték egymásnak, hogy ha Neil hazatér Afganisztánból, sohasem hagyják el egymást” – mondja egyikük.

„Kicsit idegesítő, hogy folyton együtt lógunk, és alig-alig csinálunk valamit kettesben, de már megszoktuk és ilyennek fogadtuk el őket” – mondja a másik lány.

A különleges barátság egyébként nem csak a szűk környezet, de egész Nagy-Britannia figyelmét felkeltette: nemrég ugyanis ők lettek azok, akiket 7000 jelentkező közül kiválasztottak „a legjobb jó barátok” címre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik