Élet-Stílus

Pénzt kereshet azzal, ha jól néz ki a Facebookon

szív (szív, virágcsokor, szeretet, illusztráció)
szív (szív, virágcsokor, szeretet, illusztráció)

Manapság nem ritka, hogy az, akinek nincs ideje ismerkedni, egyszerűen bérel egy virtuális barátnőt.

A 24 éves Sophia öt dollárért, átszámolva ezer forintért, egy hétre bárkinek szívesen lesz a barátnője. A Facebookon. A brazil lány, akinek legnagyobb álma, hogy egyszer egyetemen tanulhasson, azt mondja, ez az egész nem nagy ügy: „csak jól kell kinéznem a képeken, semmi más. És még pénzt is keresek vele” – mondta a BBC riporterének.

A lány azt is elmondta, hogy ez a dolog – mármint, hogy valaki, akinek gyorsan szüksége van egy mutatós barátnőre – egyáltalán nem új keletű. Csak míg korábban partikra és nagyszabású eseményekre kellett elkísérni valakit, ma már az is elég, ha visszaigazolja az illetőt a közösségi oldalon és jól néz ki a képeken.

Féltékenység, szakítás, időhiány

Hogy kik vesznek igénybe ilyen szolgáltatást? Nos, a szakértők szerint legfőképp azok, akik szeretnének féltékennyé tenni valakit. Vagy épp olyan férfiak, akik maguk is féltékenyek és egy szakítás után fennhangon szeretnék hirdetni, hogy már túl vannak az egészen. De sokan vannak azok is, akiknek a megítélésükhöz fontos egy dekoratív barátnő.

A Facebook hivatalos?

A kamu barátnőkkel kapcsolatban a pszichiáterként praktizáló, Jo Hemmings a BBC-nek azt mondta, nincs mit ezen csodálkozni. „A kapcsolati státuszt valamilyen furcsa okból a Facebookon nagyon komolyan veszik, mivel elég hivatalosnak tűnik azzal, hogy két oldalról is meg kell erősíteni.”

Véleménye szerint elsősorban azok folyamodnak ehhez a „szolgáltatáshoz”, akik frissen szakítottak, és meg szeretnék mutatni ország-világnak, hogy ők bizony túl vannak a dolgon, tovább léptek, hiszen van valaki más. Ám a kamu barátnőknek is megvan a maga veszélyük: egyrészt titkolózni kell róla, másrészt könnyen kiderülhet a turpisság, ami szörnyen megalázó.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik