Élet-Stílus

Mennyire veszélyes a síelés?

Az esetek többségében a felkészületlenségből van baj.

A statisztikák szerint eléggé veszélyesek, de kevés sporttevékenység mozgat meg ilyen jól, ráadásul tiszta levegőn, gyönyörű tájakon. Lebeszélés helyett – hiszen nagyon egészséges – inkább rábeszélés a baleset-megelőzésre.

Kora reggel egy szlovákiai sípályán. Itt is, ott is magyar szó hallatszik. Ennyien itt? Bizony, becslések szerint telente többszázezren kelünk útra külföldre, hogy hódoljunk az egyre népszerűbb téli sportoknak, miközben már hazai sí- és snowboardpályák is kezdik vonzani közönségüket. Még alig vannak a felvonón, a többség első lecsúszására készül. Sok bámészkodó, cihelődő, kesztyűigazgató, fényképező sporttárs. Csak bemelegíteni nem akar senki. Ha tudnák, hogy az egyik legveszélyesebb tömegsporthoz készülődnek…

Veszélyek számokban

A Sport és egészség című osztrák tanulmányból kiderül, hogy akár a súlyos balesetek számát, akár az okozott költségeket nézzük, a foci és a kerékpározás mellett a havas sportok vezetik a mezőnyt. Évente mintegy 60000 kórházi kezelést igénylő sí- illetve havas sportbaleset történik Ausztriában. Az ugyancsak osztrák Sicher Leben Institut 2001-es baleseti statisztikája szerint, az összes baleset negyede következik be sporttevékenység közben, a halálos baleseteknek 7%-a. A sí és snowboard az igen balesetveszélyes sportok közé tartozik. A lesiklás esetében 1000 főre 16, snowboard esetében 44 baleset jut. A focinak sikerült ugyan leköröznie a snowboardot, de a futballnál nem regisztráltak halálos balesetet.

2006-ban készített osztrák baleseti statisztika adatai nagyon hasonlóak az öt évvel korábbihoz, elenyésző a változás. A számokból az is kiderül, hogy a síelésnél és boardnál a sérülések 11-11%-a fejsérülés. Míg a hódeszkások csaknem 50%-ban a kezüket vagy karjukat törik, addig a sízőknél a lábsérülések viszik a pálmát nagyjából ugyanilyen arányban.

Ha kíváncsi, kikért jönnek a mentők, kattintson ide.

Forrás: Mennyire veszélyes a síelés és a snowboard? (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik