Élet-Stílus

A huszonéveseket is gyilkolja a nagyivás

részeg (alkohol, )
részeg (alkohol, )

Egyre több fiatal szenved a nagyivás okozta májkárosodás miatt.

Hiába kongatják a vészharangot az orvosok, így is el vannak késve: egyrészt mert a fiatalok – bár tudnak a kockázatokról – látszólag nem vesznek tudomást arról, hogy a nagy mennyiségben fogyasztott alkohol károsíthatja a szerveiket. És azért is, mert a legfrissebb adatok szerint 2003 és 2009 között világszerte megduplázódott azoknak a betegeknek a száma, akiket alkohol okozta betegségek miatt utaltak kórházba. És ha mindez még nem lenne elég, egyre több köztük a 20-as, 30-as évei derekán járó fiatal.

Dr. Mark Aldersley májspecialista figyelmeztet, hogy a nagyivás a fiatalokat ugyanúgy megölheti, mint az idősebbeket. A szakember elmondta, az, hogy manapság egyre korábban kezdik az ivást és egyre többet isznak, oda vezetett, hogy ma már egyre több 20-30 éves beteg haldoklik alkohol okozta májbetegségben.

Többet isznak mint hiszik

A szakember aggodalmát erősíti az a kutatás is, melyet nemrég publikált a brit Department of Health. Eszerint még a magukat mérsékelt alkoholfogyasztónak tartó fiatalok is rengeteget isznak: majdnem 40 százalékkal isznak többet, mint azt gondolták.

Az alkoholfogyasztás kockázataival (májbetegség, elhízás, mentális zavarok, hipertenzió) a legtöbben tisztában vannak, ám arról látszólag elfeledtkeznek, hogy mit jelent a mértékletes ivás: férfiaknál másfél korsónak megfelelő 4% erősségű sör, míg a nőknél 175 ml bornak megfelelő egység.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik