Élet-Stílus

Magyarországon is kapni a halálos fogamzásgátlót

A Diane 35 nevű szert itthon Diane néven súlyos, pattanásos bőr kezelésére alkalmazzák.

Áll a bál Franciaországban az egyik fogamzásgátló hatású készítmény miatt. A Diane 35 engedélye az országban csupán férfihormon-eredetű bőrhibák kezelésére szólt, sok francia nő azt mégis fogamzásgátlóként szedte. Csakhogy a Le Figaro múlt héten nyilvánosságra hozott egy statisztikát, amelyből kiderült, hogy tavaly legalább 315 ezer nő szedte fogamzásgátlóként azt a szert, amely 1987-es bevezetése óta legkevesebb négy halálesetet okozott.

Azt, hogy a gyógyszernek valóban köze volt ezekhez a halálesetekhez – melyek egyébként kivétel nélkül mélyvénás trombózis miatt következtek be – a vizsgálatok egyértelműen bizonyították, épp ezért a francia hatóságok most úgy döntöttek, hogy határozatlan időre felfüggesztik a gyógyszer forgalmazását. Azoknak, akik ezt a készítményt szedik a szakemberek azt javasolták, hogy ne hagyják azonnal abba a szedését, inkább keressék fel kezelőorvosukat tanácsért.

Magyarországon is kapni belőle

Lapunk megkereste az Országos Gyógyszerészeti Intézetet (OGYI), ahol kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy a szóban forgó Diane 35-öt itthon is forgalmazzák, Diane néven. A Bayer Shering Pharma AG által gyártott terméket az ajánlás szerint csak folyamatos szakorvosi ellenőrzés mellett lehet szedni, kizárólag olyan betegségek kezelésére, amit a túlzott férfihormon termelődés okoz. Így például a pattanásos bőr súlyosabb formáinak, a férfihormon-eredetű kopaszságnak és a fokozott szőrnövekedésnek a kezelésére.

Az OGYI-nál elmondták azt is, hogy bár a gyógyszer fogamzásgátló hatással rendelkezik, fogmazásgátlóként nem adható.

Ritkán okoznak trombózist

Az, hogy a fogamzásgátló tabletták fokozhatják az artériás és vénás trombózis kialakulásának kockázatát, ismert tény. A szakemberek szerint azonban érdemes figyelembe venni azt is, hogy ezek a szövődmények ritkák, évente 100 ezer emberből csupán 20-40 beteget érint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik