Élet-Stílus

A Szent Korona 35 éve tért haza

Cyrus Vance átadja a Szent Koronát a parlamentben (Szent korona, Cyrus Vance)
Cyrus Vance átadja a Szent Koronát a parlamentben (Szent korona, Cyrus Vance)

Az 1945 tavaszán Ausztriában amerikai kézre került nemzeti ereklyéket Cyrus Vance amerikai külügyminiszter adta át az Országházban "az amerikai nép képviseletében" a magyar népnek.

A magyar államiságot jelképező Szent Korona a vizsgálatok szerint az 1070-es évek után, valószínűleg 1300 előtt keletkezett. (Az eredeti korona, amelyet a hagyomány szerint II. Szilveszter pápa küldött az 1000. évben Szent Istvánnak, az 1044-es ménfői csata után német kézre került, visszakerült Rómába, ahol aztán az évszázadok során elkallódott.)

 

A korona két részből áll, az alsó, úgynevezett görög és a felső, úgynevezett latin koronából. Az ékszer már az Árpádok alatt azonosult a királyi hatalommal, majd az országgal, és kezdett elválni az uralkodó személyétől. Intézménnyé, jogi személlyé válását Werbőczy Hármaskönyve tetőzte be, amely megfogalmazta a Szent Korona-tant. Ennek értelmében a Szent Korona jogi személy, a magyar állameszme megtestesítője, teste az ország földje, tagjai az ország polgárai, a Szent Korona a hatalom és jog forrása.

A korona az évszázadok során számos viszontagságon ment keresztül: elrabolták, elásták, elzálogosították, külföldön őrizték, a rajta lévő kereszt elferdülését vélhetőleg egy 17. századi sérülés okozta.

A második világháború végén a nyilas nemzetvezető Szálasi Ferenc is a Szent Koronára tette le az esküt, majd a koronázási ereklyéket az előrenyomuló szovjet csapatok elől Veszprémbe vitték. Az ékszereket a koronaőrök 1944. december elején Kőszegre, majd Velemre, 1945 március végén az ausztriai Mariazellbe, majd Mattsee községbe menekítették, ahol április 26-án éjjel egy hordóban elásták. Amikor a koronaőrök amerikai fogságába kerültek, elárulták a rejtekhelyet, így jutottak e kincsek épségben az amerikai hadsereg kezére. Augsburgból előbb a frankfurti bank trezorjába, aztán Amerikába szállították a magyar nemzet számára oly becses tárgyakat, ott 1945 és 1953 között nyolc helyen is őrizték, végül Fort Knoxban egy páncélteremben raktározták el őket.

A második világháború után több amerikai és magyar kezdeményezés született a korona hazaszállítására, de a tervek megvalósítását a hidegháború meghiúsította. Az amerikai vezetők az 1970-es évek elején kezdték fontolgatni visszaszolgáltatásukat, akkor, amikor igyekeztek országuk kapcsolatait normalizálni a közép- és kelet-európai államokkal. 1977-re a magyar-amerikai viszonyban jelentős javulás következett be, és a washingtoni kormány úgy ítélte meg, hogy Magyarország végrehajtja a helsinki egyezmény emberi jogokra vonatkozó előírásait is.

 

A korona és a koronázási ékszerek visszaadására vonatkozó döntést Jimmy Carter elnök hozta meg. Számára az ereklyék visszajuttatása nem politikai, inkább lelkiismereti és erkölcsi kérdés volt, mivel azok egy nemzet múltjának, államiságának szimbólumai voltak, és nemzetközi szerződés nélkül voltak távol jogos tulajdonosuktól, a magyar néptől. 1977. október végén titkos tárgyalások kezdődtek az átadás kivitelezéséről, de miután ezek híre kiszivárgott, nagy vita bontakozott ki az elnöki döntésről: többen ellenezték azt a Kongresszusban, és tiltakozott a magyar emigráció egy része is.

1977. december 16-án született meg az amerikai és a magyar kormány közös nyilatkozata a visszaszolgáltatásról. Ennek értelmében a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket nem a fennálló rendszernek, hanem a magyar népnek adta vissza “az amerikai népet” képviselő Cyrus Vance külügyminiszter. Az amerikaiak azt is kikötötték, hogy a koronaékszereket nyilvánosan állítsák ki.

A Szent Korona 1978. január 5-én került ismét magyar földre a koronázási jelvényekkel együtt. Másnap a Parlamentben Cyrus Vance kis ünnepség keretében adta át az ereklyéket a magyar nép meghívott képviselőinek. Az eseményen jelen volt mások mellett Illyés Gyula író, Varga Imre szobrász és Kocsis Zoltán zongoraművész, állami részről Lázár György miniszterelnök és helyettese, Aczél György, valamint Apró Antal, az Országgyűlés elnöke, aki a korona átvételéről szóló hivatalos elismervényt aláírta. Az MSZMP főtitkára, Kádár János amerikai kérésre távol maradt az eseménytől.

A koronát és a jelvényeket restaurálás után a Magyar Nemzeti Múzeumba vitték, ott voltak megtekinthetők két évtizeden keresztül. Az Országgyűlés döntése értelmében 2000. január 1-jén a Szent Koronát az országalmával, a jogarral és a karddal ünnepélyes keretek között átszállították a Parlament épületébe (a palást a múzeumban maradt). A koronázási ékszerek azóta ott láthatók, és 2011 óta a Honvéd Koronaőrség őrzi őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik