Élet-Stílus

Belehalt a karácsonyi ebédbe

vacsora (ebéd, étterem, )
vacsora (ebéd, étterem, )

Főzés helyett étterembe ment egy essex-i nő. Vesztére, a 4 fogásos menütől ugyanis ételmérgezést kapott.

Azt, hogy hogyan kaphatott a negyven év körüli nő és rajta kívül még vagy 30 ember olyan ételt, ami a feltételezések szerint clostridium perfringens nevű baktériummal volt fertőzve, még vizsgálják. A baktérium az egyik leggyakoribb forrása (Nagy-Britanniában legalábbis) az ételmérgezéses eseteknek, és elsősorban vörös húsokban, illetve baromfihúsokban fordul elő.

A beszámolók szerint az áldozat végigette a négy fogásos karácsonyi menüt a Railway Hotelben, és azután lett rosszul, hogy hazaérkezett. A családja rögtön kórházba vitte, ám ott a kezelés ellenére, két nap múlva meghalt. De nem csak a szerencsétlenül járt nő kapott fertőzést: további 30 érintettről tudnak, aki ugyanaznap a szóban forgó étteremben ebédelt.

Náluk is – csakúgy, mint az áldozatnál – 12 órával az ebéd után jelentkeztek az első tünetek. Az orvosok egyébként igyekeznek mindenkit megnyugtatni, hogy bár az ételmérgezés igen kellemetlen, átlagos esetben a tünetek néhány napon belül elmúlnak, a fertőzés miatt bekövetkező halálozás igen ritka. A fertőzés elsősorban a kisgyerekekre és az idősekre lehet veszélyes, illetve azokra, akiknek valamilyen eddig ki nem mutatott betegsége van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik