smaragd (smaragd, )
Élet-Stílus

Megvan 2013 színe

Az élénk tangó mandarin után, 2013-ban egy kicsit közelebb kerülhetünk a természethez.

A színskáláiról világhírű Pantone minden évben decemberben rukkol elő az év színével. Tavaly az élénk és vidám tangó mandarin körül forgott minden: a tervezők, a divat, sőt még a lakberendezés is, addig idén egy lépéssel talán közelebb kerülünk a természethez.


Katalin hercegné ekkor még nem is sejtette, hogy 2013 színébe bújt – Forrás: AFP

A 2013-as év uralkodó színe ugyanis a Pantone szerint a smaragd lesz. Míg az energikus, pirosas narancssárga azt a célt szolgálta, hogy segítsen feltöltődni és előre lépni, addig a smaragd ennek épp az ellenkezőjét hirdeti: megnyugvást, harmóniát és egyensúlyt, ami arra biztat, hogy élvezzük ki az életünk minden percét.

A Pantone képviselője ezen felül azt is hozzátette, hogy az évszázados története során a smaragd egyrészről a luxus szimbóluma volt, más részről a szépség és az új élet jelképe számos kultúrában és vallásban is. A smaragdzöld emellett a növekedést, a megújulást és a boldogulást is jelenti, valamint a gyógyulást is.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.