alszik (alvás, alvászavar, )
Élet-Stílus

Mit tehet, aki folyton álmos?

Újfajta kezelés segíthet azokon, akiknek egy betegség miatt hetente 70 órát aludniuk kell.

Újfajta kezelés nyújthat segítséget a bizarr rendellenességben szenvedő betegeknek, akik állandó álmosságtól szenvednek.

A Science Translational Medicine novemberi számában közzétett eredmények enyhülést hozhatnak azoknak a betegeknek, akik a kávé és más serkentőszerek ellenére is állandóan aludnának, és folyamatosan kimerültnek érzik magukat.

Mi jellemző azokra, akik állandóan aludnának?

A fokozott alváskésztetésben (hiperszomnia) szenvedő betegeknek hetente mintegy 70 óra alvásra van szükségük, és minden alkalommal nehezen ébrednek fel. Amikor ébren vannak, úgy viselkednek, mintha éjszakáztak volna, és sokan úgy érzik, mintha ködben járnának.

A tanulmány egyik szerzője, David Rye, az Emory Egyetem alváskutatója elmondta, hogy a diagnózist gyakran csak a depresszió, az alvási apnoé, vagy a pajzsmirigy-rendellenességek kizárását követően sikerül felállítani. Miután az orvos a jellegzetes okokat kizárta, még mindig fennáll a beteg 12-15 órás alvásigénye.

Senki sem tudja pontosan, hány embert érint a rendellenesség, de becslések szerint körülbelül nyolcszázból egy embert sújthat. Az orvosok általában valamilyen stimuláns gyógyszert írnak fel a betegeknek, ezek azonban többnyire nem használnak.

Gerincvelői folyadékot vizsgáltak

Rye kutatócsoportja 32 beteg és 16 egészséges személy gerincvelői folyadékából vett mintát, amely kiváló áttekintést ad az emberek agyában lévő vegyületekből. Amikor a laboratóriumban emberi sejtekkel vegyítették a gerincvelői folyadékot, semmi sem történt. Ezután gamma-amino-vajsavat (GABA), gátló hatású neurotranszmittert adtak hozzá. Az álmos személyek gerincvelői folyadéka felerősítette a GABA hatását, ezáltal sokkal gyakrabban kötődött az emberi sejtekhez.

Ha szeretné tudni, mi a megoldás, kattintson ide.

Hiperszomnia: mit tehet, aki állandóan álmos? (Házipatika)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.