Élet-Stílus

Egy e-mail mentette meg az életét

e-mail (e-mail, )
e-mail (e-mail, )

Az 58 éves Susan már beletörődött abba, hogy a hasnyálmirigyrák elviszi, ezért ajánlotta fel a tumort orvosi célokra.

Susan Rostron közel 20 évig élt tünetmentesen az időközben óriásira növő daganattal a testében. Először 2011 áprilisában ment kórházba, mert akkor már állandó gyomorfájdalmak kínozták. Az orvosa úgy döntött, további vizsgálatokat rendel el, így derült ki, hogy a nőnek hasnyálmirigy-daganata van.

A tumort a mérete és az elhelyezkedése miatt a nő orvosa nem merte megműteni, a kemoterápiára pedig nem reagált, ezért az 58 éves asszony lassacskán felkészült arra, hogy meg fog halni. Néhány héttel később arra jutott, hogy a tumort, ami az életébe kerül, orvosi célokra ajánlja föl, hogy a vizsgálata segíthessen más, hasonló sorsú betegeken.

Susan e-mailt küldött a Southamptoni kórháznak, ahol, mint megtudta, tárolnak különböző szöveteket, és felajánlotta saját, focilabdányi tumorát is. És ennek az e-mailnek köszönheti az életét. Az üzenet ugyanis eljutott Nagy-Britannia egyik hasnyálmirigy-specialistájához, aki vállalta, hogy megműti. Végül a sebész a tumorral együtt eltávolította a hasnyálmirigyét, a gyomrát és a nyelőcsöve egy részét is.

Bár mindez szörnyen hangzik, mégsem olyan vészes. Százszor jobban érzem magam, mint a tumorral a belsőmben, arról nem is beszélve, hogy tumormentes vagyok” – mondta Susan, akinek a műtét miatt napjában hatszor, kis adagokban szabad csak ennie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik