Élet-Stílus

Forradalmi magyar újítás kismamáknak

Ott jártunk, ahol jól megfér egymás mellett az űrjármű és a terhesvitamin.

Jó, beismerem, hogy az űrjármű tényleg túlzás. Az ugyanis nem volt a 2012-es BabaMama Expón. Voltak viszont ahhoz kísértetiesen hasonló babahordozók és babakocsik, meg persze sok más is, ami megkönnyíti és megszépíti a babavárás előtti, közötti és utáni időszakot.

De kezdjük mindjárt a legelején: miért mentem oda? Egyrészt mert az ismerőseim néhány hónapja szünet nélkül posztolják a 4D-s ultrahang és/vagy újszülöttképeket és már csak miattuk is kíváncsi lettem. Másrészt mert általában jó dolog tudni, mi vár a várandós kismamákra: mik az aktuális trendek, az újítások, a leghasznosabb praktikák. A BabaMama Expó pedig nem más, mint mindez egy helyen, egy sportarénába csomagolva.

Meg sem kísérlem felsorolni egytől-egyig a kiállítókat, mert ez egyrészt képtelenség lenne, másrészt teljesen felesleges. Hiszen rengetegen voltak, csakúgy, mint a gyerekes, és gyerekre vágyó látogatók, akiket a kiállítás mellett színes programokkal, előadásokkal vártak a szervezők.


Forrás: Tóth Gergő

Terhesvitamin – másképp

Az egyik standnál teljesen véletlenül botlottam bele az esemény talán egyik legnagyobb újításába: egy – dobpergés – terhesvitaminba. Persze most joggal gondolhatják, minek ez az őrület a vitaminok körül, amikor a nők már több ezer éve szülnek egészséges gyerekeket, többségük vitamin nélkül…

Egyrészről igazuk van, a várandósság ma is pont úgy zajlik, mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt, csakhogy, a környezetünk és a körülményeink időközben megváltoztak. Rohanunk, stresszelünk, ritkán, keveset és rossz összetételűeket eszünk. Nem csoda, hogy a modern kismamáknak modern kihívásokkal kell szembenézniük, például olyasmivel, hogy a normál táplálkozás már nem elégíti ki a saját maga és babája vitamin és ásványi-anyag igényét.

Tulajdonképpen ez a felismerés hívta életre a világon is egyedülálló, magyar innovációt, a Trimesztert is. A szerves anyagokból összeállított terhesvitamin igazi különlegessége, hogy a terhesség három külön szakaszát (vagy ha tetszik, trimeszterét), három különféle összetételű vitaminnal támogatja. Innen kapta a nevét is.

Ez azért jó, mert így a szervezet csak azokat az anyagokat kapja meg, amire valóban szüksége van, így nem terheljük a mamát sem fölöslegesen – ezt már Rattkó Tünde mondja, az a szülész és nőgyógyász, aki a Trimesztert kitalálta. „A gyártás során nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy kizárólag szerves anyagokat használjunk, ahogy arra is, hogy ne legyen benne semmilyen színezőanyag” – tette még hozzá.

Főszerepben a baba?

Emellett feltűnt az is, hogy bár a kismamák és kispapák első és legfontosabb célja továbbra is az, hogy gyermeküknek már az első perctől a lehető legjobb körülményeket teremtsék meg – legyen szó hipermodern babakocsiról, vagy többfunkciós babahordóról, nem beszélve a különféle készségfejlesztő játékokról, vagy épp a fogzást megkönnyítő láncocskáról -, azért egyre több az olyan termék is, ami a kismamát célozza.


Forrás: Tóth Gergő

Sorra találkoztam a kényelmes, mégis divatos ruhákkal, a gyógynövényes készítményekkel, melyek eltüntetik a striákat, de volt olyan szer is, ami a szoptatási időszakot könnyíti meg azzal, hogy megakadályozza a mellbimbók kisebesedését, kiszáradását. A leírás szerint legalábbis.

Egy szó mint száz, a választék óriási, csak győzzön az ember lánya – no és fia persze – válogatni. Persze mindezt azzal a tudattal, hogy lényegében mindegy is, hogy milyen az a bizonyos kocsi, a hordozó, és a rugdalózó, mert a fő úgy is az, hogy az a csöpp kis ember végül egészséges legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik