Élet-Stílus

Veszélyben a vöröshajúak

vörös haj (vörös haj, )
vörös haj (vörös haj, )

Egy eddig nem ismert tényező fokozza náluk a melanóma kialakulásának kockázatát.

Ismert, hogy a vörös hajú, világos bőrű egyének fogékonyabbak a bőr rosszindulatú festéksejtes daganatára, amit az UV-fénnyel szembeni csökkent ellenállóképességnek tulajdonítottak. A kutatások azonban meglepő eredményre jutottak.

Kiderült, hogy maga a vörös hajúakra jellemző bőrpigment működik közre a melanóma kialakulásában. Most Dr. David Fisher és a Massachusettsi Általános Kórház munkatársai ezt a jelenséget egy idáig nem ismert mechanizmus segítségével magyarázzák: a Nature oldalain bemutatott vizsgálat szerint maga a pigment segíti elő a kór kialakulását.

Többféle melanin-pigment létezik: a sötétbarna, melyet eumelaninnak nevezünk, és a barna bőrűekre jellemző, illetve a világosabb bőrben kialakuló vörös pigment, a feomelanin. A vörös pigment kevésbé hatékony védelmet nyújt az UV-sugárzás okozta károsodással szemben, azonban a magasabb melanómakockázatot nem magyarázza egyértelműen a védekezés csökkent volta, hiszen melanóma nem csupán a napnak kitett területeken képes kialakulni – szemben más, nem pigmentált bőrdaganatokkal. Ráadásul ugyan a vörös pigment is védettséget nyújt a leégéssel szemben, azonban a melanómások aránya mégis magasabb ebben a populációban.

Ha még többet szeretne tudni, kattintson ide.

Forrás:

Vörös hajúak veszélyben! (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik