Élet-Stílus

Ezért ne reggelizzen hamburgert

Már egyetlen zsírdús étkezés is befolyásolhatja az egészségünket.

A magas zsírtartalmú étrend az élet folyamán az érelmeszesedés kialakulásával hozható összefüggésbe. Milyen gyorsan kezdődik azonban a károsodás? Todd Anderson, az albertai Libin Szív-érrendszeri Intézet igazgatója szerint már egyetlen zsírdús gyorséttermi szendvics reggeli elfogyasztása kihat az érrendszer egészségére. Az érelmeszesedés pedig végül olyan súlyos következményekkel járhat, mint a szívbetegség, az agyérgörcs, sőt akár a halál.

Az ér egészségének egyik mérőszáma az úgynevezett sebesség-idő integrál (VTI), ami azt mutatja, milyen mértékben képes megnőni a véráramlás a karunkban egy rövid megszakítást követően. Minél magasabb ez az érték, annál jobb. A Kanadai Kardiovaszkuláris Kongresszuson bemutatott kutatás során egy csoport egészséges, nem dohányzó egyetemi hallgatót vizsgáltak egy nap reggeli nélkül, egy másik nap pedig két gyorséttermi reggeli szendvics elfogyasztása után, ami összesen 900 kalóriát és 50 gramm zsírt tartalmazott.

Az eredmények azt mutatták, hogy a VTI 15-20 százalékkal esett vissza már két órával a szendvicsek elfogyasztása után. Ez dr. Anderson szerint azt bizonyítja, hogy az ilyen magas zsírtartalmú étel nagyobb kárt tesz, és gyorsabban károsítja az egészségünket, mint gondolnánk.

Ha szeretne még többet megtudni, kattintson ide.

Forrás: Ezért ne reggelizzen sokszor gyorsétteremben! (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik