Élet-Stílus

Az első szex időpontjától függ a boldogság?

szex (szerelem, csók)
szex (szerelem, csók)

Egyre több érv szól amellett, hogy várjunk az igazira.

Vajon a tizenéves kori szexuális tapasztalatszerzések befolyással vannak-e az egyén későbbi párkapcsolataira, azok tartósságára, minőségére, illetve számára? Erre kereste a választ egy amerikai pszichológus. Paige Harden, a Texas Egyetem pszichológusa a Psychological Science című lapban megjelent tanulmányában próbált erre választ találni.

Harden egy korábbi felmérés adatait felhasználva 1659 azonos nemű testvérpárt követett nyomon, nagyjából 16 éves koruktól kezdve egészen a húszas éveik végéig. A fiatalokat az alapján csoportosították, hogy korán (még 15 éves koruk előtt), átlagos időben (15-19 évesen), vagy viszonylag későn (19 éves kor után) volt-e az első szexuális együttlétük.

A kutatásból kiderült, hogy akiknél később került sor az első szexuális együttlétre, azok jellemzően magasabb iskolázottsággal rendelkeztek, és felnőttkorukban jobb anyagi helyzetben éltek, mint azok, akik már korán elkezdték a szexuális életet. Emellett az előbbiekre az is jellemző volt, hogy később házasodtak meg, előtte kevesebb párkapcsolatuk volt, valamint – akik közülük házasságban vagy párkapcsolatban éltek – kevésbé voltak elégedetlenek a kapcsolataikban.

A fentiek alapján elmondható, hogy az első szexuális együttlét időzítése előre jelezheti egy egyén felnőttkori partnerkapcsolatainak minőségét.

Ha kíváncsi, mi a jelenség magyarázata, kattintson ide.

Forrás: Az első szex időpontjától függ a boldogság? (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik