Élet-Stílus

Ősszel is feledhetetlen pillanatok várják (X)

Pihenés, feltöltődés, kikapcsolódás ősszel? Igen. Mutatunk néhány helyet, ahol a hideg idő beköszöntével is szívmelengető élmények várják.

Keleti kényelem nem messze Budapesttől


Budapesttől alig egy órányi autóútra található Északkelet-Magyarország festői városa, Eger. A város elsősorban Dobó István törökök felett aratott 1552-es győzelméről híres, ám Eger a művészeti és történelmi értékek tekintetében is az egyik leggazdagabb városunk. Eger történelmi múltjával – adottságainak köszönhetően – a borkultúra is szervesen összenőtt: a várost körbeölelő napsütötte lankákon érlelődik a „borok fejedelme”, az Egri Bikavér és fehér párja, az Egri Csillag.

A Kis Dobó tér, a Széchenyi utca éttermeinek és kávézóinak teraszai mediterrán hangulatot varázsolnak. Az egri vár, az egri borok, a barokk műemlékek, a termálfürdő, az enyhén lankás táj, a kulturális fesztiválok, történelmi vígasságok vonzó, örök emlékű élményt jelent a várost felkereső vendégeknek.

Ha megismerkedtünk Eger látnivalóival, a várostól 11 km-re fekvő szállodában igazán kellemesen kikapcsolódhatunk. Nemcsak a hegyes-völgyes, ózondús erdei környezet, hanem – a monda szerint – a Föld energiáját tükröző Noszvaj környéki kaptárkövek is energizáló hatásúak. Hol máshol lenne jobb feltöltődni, mint egy ilyen helyen, ahol nemrég nyitotta meg kapuit az Oxigén Hotel**** & ZEN Spa?

A ritka virágokkal és cserjékkel díszített 3,5 hektáros ősfás parkkal, az angol vidéki stílust idéző ötven szobával és a természetes feltöltődést nyújtó közösségi terekkel rendelkező négycsillagos wellness hotel élménydús programokat és gyermekbarát szolgáltatásokat kínál a pihenni vágyóknak.

A különleges kialakítású ZEN Spa a Távol-Kelet hangulatát idézi meditatív jellegével, energetikájával, a belső béke és a harmónia megteremtésére, valamint a természetes energiával való feltöltődésre irányuló szolgáltatásaival. A szokásos wellness szolgáltatások – mint az úszó- és gyermekmedence, a jacuzzi, a szaunák, a tepidárium, a gőzkabin, az aromakabin, a sókamra, a Kneipp-pad, a fodrászat és a kozmetika – mellett a szálloda a keleti filozófia szellemiségét követő kezelésekkel és mozgásterápiákkal segíti a test, a lélek és a szellem egyensúlyának megteremtését.

A ZEN Spa másik különlegességét természetközelsége adja. Építészeti megoldásai, például a letisztult formák, a természetes anyagok és a hatalmas, nyitható üveg felületek által szinte beköszön a természet. Csodálatos kilátás nyílik továbbá a művészien gondozott japán kertre.

A szálloda a gasztronómiában is törekszik a természetességre: ételei a környékre jellemző alapanyagok előtérbe helyezésével készülnek, amelyhez friss zöldfűszereket a hotel saját fűszernövénykertjében termesztenek. Italai között pedig a vidék – egri és tokaji – borainak széles repertoárja szerepel.

További információk itt:

E-mail: info@oxigenhotel.hu
Tel.: +36 36463 007
Web: www.oxigenhotel.hu

Utolsó üdülési CSEKKolás Hajdószoboszlón


Hajdúszoboszló az Alföld legismertebb fürdővárosa. Ezt az elismerést elsősorban gyógyvízének és gyógyfürdőjének köszönheti, mely 85 éves múltra tekint vissza. Ismert adottságai mellett a kisvárosi hangulat, a kulturális- és gasztronómiai fesztiválok, az alföldi puszta egyedisége és a környék természeti, épített öröksége együttesen adja a vendégek számára a komplex turisztikai élményt. Hajdúszoboszló fő vonzereje a fürdőkomplexum, amely 2010-ben az Aqua-Palace fedett élményfürdő szolgáltatásaival bővítette kínálatát. A fejlesztésnek köszönhetően Hajdúszoboszló már nem csak gyógyfürdőhely, hanem wellness és szórakoztató élményeket biztosító üdülőhely mind három generáció számára télen – nyáron.

Hajdúszoboszló gyógyvize egyedi ásványi anyag és nyomelem tartalmának köszönhetően, a bizonyított gyógyító hatása és a város folyamatos fejlesztései következtében nemzetközi szinten is elismert gyógyhelyé vált. Az évek során a fürdőkomplexum és a város turisztikai szolgáltatóinak kínálata folyamatosan igazodott a kialakult trendekhez és a vendégigényekhez. Az egészségügyi szolgáltatások terén az egészség helyreállítása és megőrzése érdekében a modern technika előnyeit és a hagyományos gyógyászat eljárásait ötvözik a kiváló szakemberek és orvosok. Ennek köszönhető Hajdúszoboszlón széles a kínálati paletta, az egészségturizmus és a wellness területén. A vendégek helyben élvezhetik a gyógyvíz mellett kínált gyógykezelések jótékony hatásait és kipróbálhatják a rekreáció jegyében kínált wellness és fitness egészségturisztikai trendhez tartozó szolgáltatásokat.

Így Hajdúszoboszló nemcsak a gyógyulni vágyó, hanem az egészségüket megőrző, kényeztetésre vágyó emberek számára is megfelelő turisztikai célterület. A város szolgáltatói ráadásul most összefogtak, hogy egy év végéig tartó akció keretében a vendégeik a lehető legtöbb szolgáltatást kapják Üdülési Csekkjeikért.

Az Üdülési Csekkek felhasználására 2012. december 31-ig van lehetőség, ezért „Hajdúszoboszló a felüdülőhely” szolgáltatói az év végéig egyszeri, rendkívüli „Utolsó ÜDÜLÉSI CSEKKolás Hajdúszoboszlón” nevű akcióval várják a lejáró Üdülési Csekkel érkező vendégeket.

Ezt a kedvező lehetőséget nem érdemes elszalasztani, mert a városi összefogás eredményeként, most nem csak szállást lehet akciós csomagárakon foglalni Üdülési Csekkel történő fizetés esetén. A kedvezményes csomagajánlatok igénybevevői további hajdúszoboszlói vásárlási kedvezményre jogosító kuponlapot kapnak, amelyet számos étteremben, üzletben és egyéb szolgáltatónál vehetnek igénybe.

További aktuális információk: http://hajduszoboszlo.hu

Hajdúszoboszló várja Önt és családját is, legyenek vendégink, hogy megtapasztalhassák a felüdülés élményét!

Ősszel is látogasson el Szegedre!


Szegedre nem csak tavasztól őszig érdemes ellátogatni. Győződjön meg erről itt helyben, városunkban. Amikor már beköszönt a hűvösebb idő, akkor is számtalan lehetőség nyílik a kikapcsolódásra Szegeden.

Érdemes a belváros parkjaiban, terein egy kellemes sétát tenni és utána megpihenni, kikapcsolódni a szegedi fürdőkben. A belvárosban az Anna Fürdő nyújt erre nagyszerű lehetőséget szaunáival, medencéivel, törökfürdős hangulatával. A Napfényfürdő Aquapolisélményfürdőjében 13 (9 beltéri és 4 kültéri), összesen 1000 méter hosszúságú csúszda áll a kalandot és szórakozást kereső fürdővendégek rendelkezésére.

Mindenképpen látogasson el a Szegedi Vadasparkba, ahol számtalan ritka faj található meg, így a szegedi az egyik legkülönlegesebb állatkert hazánkban. Ne hagyja ki az Egyetemi Füvészkertet sem, mely ebben az időszakban színpompás színeivel lenyűgözi az idelátogatót.

Szeptemberben nyílt meg Szeged-Alsóvároson a Ferences Látogatóközpont.  A több mint fél évezredes templom hazánkban, Pannonhalmát követően a második legnagyobb középkori eredetű egyházi épületegyüttes, amely ma is eredeti funkciójának megfelelően működik.

Emellett számtalan látnivaló érdekesség várja Önt és családját városunkban. Bővebb információt a www.szeged.hu oldalon talál, illetve forduljon irodánkhoz bizalommal: Tourinform iroda, tel.: 62/488-690, email: szeged@tourinform.hu!

Tekintse meg szálláshelyeink ajánlatait és döntsön Szeged mellett, amikor a pihenését tervezi őszre!

 

1. A Hunguest Hotel Forrás**** Ünnepi ajánlata a közelgő hosszú hétvégére

Tartalom: szállás, félpanzió, szervezett gyalogos városnézés, az éjszakák számával megegyező számú, naponta korlátlan belépésre jogosító belépő a szomszédos Napfényfürdő Aquapolis Szeged üzemelő medencéihez, valamint szabadon választott időpontban, napi egyszeri belépéssel 3 órás időtartamú tartózkodási lehetőség a fürdő Csendes wellness részlegében.

www.hotelforras.hunguesthotels.com

2. A Dóm Hotel és Étterem**** Mindenszentek csomagjában félpanziós ellátás, november 2-án svédasztalos Halloween-i vacsora szerepel, továbbá 1 alkalomra szóló napi belépő 2 fő részére a Napfényfürdő Aquapolis-ba valamint szálloda wellness szolgáltatásainak használata, aromaterápiás gyógy-masszázs 2 fő részére a szállodán belül.

www.domhotelszeged.info

3. A Mozart Hotel**** Boros hétvégére várja a Szegedre látogatókat, mely keretében félpanziós ellátást biztosítanak a szomszédos Alabárdos Étteremben a Ház Vylyan borának kínálásával

www.mozarthotel.hu

4. Szent János Hotel**** Szeged
Pihenjen csendes, sétálóövezeti szállodában, karnyújtásnyira Szeged pezsgő belvárosától!
3=4 akció vagy Kényeztető napok a történelmi belváros egyik megújult, csendes sétálóutcájában, egy műemlék értékű felújított polgárházban.

www.szentjanoshotel.hu

Pihentető Őszi Napok várják a Kata panzióban

Az akció időtartama: 2012. október 1-december 18.
3 nap / 2 éjszakás csomagajánlat: kedvezményes belépésre jogosító kupon a Napfényfürdő Aquapolisba és a Szegedi Vadasparkba.

www.katapanzio.hu

 


Ajánlott videó

Olvasói sztorik