Élet-Stílus

Az esküvője napján tudta meg, hogy rákos

esküvő (esküvő, )
esküvő (esküvő, )

Lucy azt hitte, babát vár, de az esküvője napján kiderült, hogy tumor van a méhében.

Lucy és vőlegénye, Chris az álomesküvőjüket két évig tervezgették: mire azonban az utolsó részlet is a helyére került, és megérkeztek az első vendégek, az egész életük a feje tetejére állt. A szerelmesek már az esküvő előtt elhatározták, hogy családot alapítanak. Alighogy elkezdtek próbálkozni, Lucy terhességi tesztje pozitív lett.

„A hetedik mennyországban éreztem magam – meséli a fiatal feleség. – El se tudtam volna képzelni nagyobb dolgot, mint hogy az esküvőnk napján osszam meg az örömteli hírt a szeretteinkkel.”

Lucy boldogan készülődött a nagy napra és az anyaságra, amikor először csak fáradékony lett, majd egyik napról a másikra rosszullétek kezdték gyötörni, végül vérezni kezdett.

Ekkor mentek orvoshoz, aki megnyugtatta Lucyt, hogy minden rendben van. Néhány nap múlva egy nagyobb vérzés után alaposabb kivizsgálás következett, ekkor jöttek rá, hogy Lucy terhességével valami nincs rendben. Kiderült, hogy úgynevezett molaterhessége (más néven üszögterhessége) van, ami annyit jelent, hogy a fogantatás pillanatában nem egy, hanem két spermium termékenyítette meg a petesejtet, így a méhben embrió helyett egy szőlőfürtszerű ciszta kezdett növekedni.

Az orvosok nem sokkal később – még mindig az esküvő előtt – eltávolították a cisztát, a szövettani eredményekre azonban az esküvőjük napjáig várniuk kellett. Ekkor hívta fel Lucyt az orvosa, hogy közölje, a méhében növő ciszta rosszindulatú daganat volt, ezért kemoterápiára van szüksége. A menyasszony a rossz hír ellenére sem mondta le az esküvőt, sőt saját bevallása szerint néhány pillanatra még betegségét is el tudta felejteni. Ezután párjával nászútra mentek, és hazaérkezve megkezdték a kemoterápiás kezelést.

Lucy szervezete szerencsére annyira jól reagált a kemoterápiára, hogy mára szinte teljesen meggyógyult, és ha minden jól alakul, 6 hónap múlva újra próbálkozhatnak a gyermekáldással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik