Élet-Stílus

Vakvezető kutya helyett póni segíti

póni (póni, )
póni (póni, )

Mona iszlám családja elzárkózott attól, hogy egy kutya költözzön a lakásukba, a vak lány ezért kiképeztetett magának egy pónit.

A 7 éves pej kanca, Cali mindössze 74 centiméter magas és szinte minden pillanatát gazdájával, Mona Ramounival tölti. Szemrebbenés nélkül végzi munkáját még akkor is, ha az emberek lépten-nyomon megbámulják és mutogatnak, kiabálnak neki.

„Olyan, mintha egy rocksztárral utaznék” – mondja a 28 éves Mona, majd hozzáteszi, hogy ahogy észrevette a kis póni mágnesként vonzza az emberek tekintetét, csak őt figyelik. Az egyetemista lányt korábban a családja és barátai segítették, ám azóta nagyot fordult vele a világ: önálló életet kezdett és egy új segítőre talált, Cali személyében. A pónit és annak speciális képzését Mona fizette abból a pénzből, amit Braille-írásos könyvek szerkesztőjeként megkeresett.

„Mióta velem van, teljesen kinyílt a világ. Olyan dolgokat is kipróbálhatok, amikről eddig nem is tudtam.” Míg a vakvezető kutyák már hosszú ideje állandó segítői a vak embereknek, addig a vakvezető lovak képzése még nagyon új: mindössze 11 éve kezdték őket kiképezni. Azért tartják alkalmasabbnak őket, mint a kutyákat, mert nagyon jól érzékelik a környezetüket, tovább élnek: míg egy kutya szolgálati ideje 8 év után jár le, addig egy ló akár 20 évet is gazdájával tölthet.

Cali betanítása egyébként mindössze 9 hónapot vett igénybe – a képzés átlagosan 1 évig tart. Mona jutalomfalatot és klikkert használ pozitív megerősítésként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik